Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Világkormány létrehozását sürgeti a volt brit kormányfő

888.hu

2020.03.26. 15:33

Persze csak átmeneti lenne.

Gordon Brown 2007 és 2010 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke, és most úgy érezte, el kell mondania véleményét a koronavírus-járvány kapcsán.

Véleménye szerint az olyan nemzetközi szervezeteket, mint a WHO vagy az ENSZ, fel kellene ruházni végrehajtói hatalommal, amely felülírhatná a nemzeti szuverenitást. Brown ötlete szerint ezt a rendszer a politikusok és egészségügyi szakemberek irányítanák.

Ez nem olyasmi, amit egy országon belül kezelni lehet, összehangolt globális választ kell adni a járványra – mondta.

Gordon Brown továbbá egy nemzetközi akciócsoport segítségével a nemzeti bankok munkáját is összehangolná, és több forrást és hatalmat adna a Világbanknak, illetve a Nemzetközi Valutaalapnak.

Ha én csinálnám, akkor a G20-ak csoportját kibővíteném, mert a jelenlegi körülmények között meg kell hallgatni azokat az országokat is, amelyeket legjobban érint a járvány – vázolta az ötleteit.

OLVASTAD MÁR?

Újabb migránstáborban jelent meg koronavírus

Újabb migránstáborban jelent meg koronavírus

Franciaországban sem jobb a helyzet, mint a görögöknél.

Kovács Zoltán helyretette a BBC-t

A magyar kormány nem kapott korlátlan hatalmat a koronavírus elleni védekezésről szóló friss törvény nyomán, soha nem is vágyott ilyesmire, és ez nagyon sajnálatos is lenne – mondta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott rövid interjújában.

Babos Tímea: Sajnálom, hogy Wimbledont nem lehet későbbre halasztani

Babos Tímea: Sajnálom, hogy Wimbledont nem lehet későbbre halasztani

A II. világháború óta először törölték a wimbledoni tenisztornát.

Migráns vert agyon egy nyugdíjast, mert felhívta a figyelmét a kijárási tilalomra

Migráns vert agyon egy nyugdíjast, mert felhívta a figyelmét a kijárási tilalomra

A pakisztáni migránst a rendőrök is ismerték, ugyanis drogügyletekben volt érintett.

Ha krónikus betegségben szenvedsz, ez a felhívás neked szól!

Fokozottan vigyázzanak magukra azok, akik krónikus betegségben szenvednek, nekik különösen fontos a járványügyi ajánlások és szabályok betartása – hívta fel a figyelmet a megelőzésre az Emmi.

Ez a nap sem volt semmi: újabb halálos áldozatok, a sorosisták mégis csak a törvénnyel foglalkoznak, a kormány viszont 6 repülőnyi védőeszközt szerzett

Ez a nap sem volt semmi: újabb halálos áldozatok, a sorosisták mégis csak a törvénnyel foglalkoznak, a kormány viszont 6 repülőnyi védőeszközt szerzett

Mozgalmas nap volt ez a szerda is: sajnos a járvány újabb halálos áldozatokat szedett Magyarországon, világszerte pedig már 30 ezer felett van a halálos áldozatok száma. Valahogy a Soros által pénzelt Helsinki Bizottságot mégis inkább a magyar koornavírus-törvény érdekli, semmint a járvány. A magyar kormány viszont teszi a dolgát: újabb nagymennyiségű védőeszköz érkezik repülőkön.

Kovács Zoltán: mindenkinek joga van tudni, kiket veszélyeztet a járvány

Kovács Zoltán: mindenkinek joga van tudni, kiket veszélyeztet a járvány

Minden magyar embernek joga van tudni, hogy a koronavírus mely korosztályokat, célcsoportokat veszélyezteti leginkább, és milyen betegségek jelentenek különös veszélyt a vírus szempontjából – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán videóüzenetben, miután a Társaság a Szabadságjogokért nevű sorosista civilszervezet a személyiségi jogok megsértésével hozta kapcsolatba az adatközlést.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére