Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vádat emeltek a voksokat vásárló liberális demokrata volt igazságügyi miniszter ellen

MTI, 888.hu

2020.07.08. 12:30

Szavazatvásárlás miatt vádat emeltek szerdán Kavai Kacujuki volt japán igazságügyi miniszter, Abe Sindzó miniszterelnök volt külügyi tanácsadója, valamint felesége, Kavai Anri ellen, aki tagja a parlament felsőházának. A házaspárt három hete tartóztatták le.

A tokiói ügyészség szerint a házaspár

1,7 millió jent (ötmillió forint) fizetett öt embernek, hogy segítsék Anri megválasztását a felsőházba, a miniszter pedig 25,7 millió jent (75 millió forint) fizetett 94 embernek hasonló célokra

a nyugati Hirosima prefektúrában tavaly folytatott választási kampány idején.

A volt minisztert tetten érték 1,7 millió jen átadásakor.

A Kyodo hírügynökség az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva azt írja, Kavai Kacujuki el is ismerte, hogy készpénzt osztogatott, de tagadta a szavazatvásárlás vádját. A

felesége pedig azt vallotta, nem tudja felidézni, hogy bűncselekményben vett volna részt.

Az Abe Sindzó miniszterelnök vezette Liberális Demokrata Párt (LDP)

szokatlanul nagy, 150 millió jenes pénzösszeggel támogatta Kavai Anri választási kampányát,

és az ügyészség most azt vizsgálja, hogy a szavazatvásárlásra költött készpénz a párt pénzalapjából származik-e. A párt magyarázatot követel a vádlottaktól, hogy mire költötték a pénzt. Mindketten lemondtak párttagságukról, és lemondott tisztségéről több helyi politikus is, elismerve, hogy pénzt kapott tőlük.

Az Abe-kormány tekintélyét megtépázó botrányos eset súlyát növeli az is, hogy Kavai Kacujuki korábban a miniszterelnök külügyi tanácsadója volt.

Tavaly ősszel, mindössze másfél hónapon át vezette az igazságügyi minisztériumot. Abe bocsánatot kért Kavai cselekedetei miatt.

Június közepén Kavai Anri titkárát ítélték el öt évre felfüggesztett, 18 hónapos börtönbüntetésre illegális kampánypénzek kifizetése miatt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Gődény nemcsak a vírus létezését tagadja, de a pártpénzekkel való elszámolás sincs ínyére

Gődény nemcsak a vírus létezését tagadja, de a pártpénzekkel való elszámolás sincs ínyére

Gődény György, a nem kis mértékben antipatikus patikus és testépítő, aki vírustagadásáról külön is híressé vált, pártot alapított.

Most ne tinderezz, ha te is megostromoltad a Capitoliumot!

Most ne tinderezz, ha te is megostromoltad a Capitoliumot!

Fifikás nők vadásznak az ostromlókra, képeiket tovább küldik az FBI-nak.

Varga Judit: A stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőnyt jelent

Az igazságügyi miniszter úgy látja, hogy a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőnynek számít.

Ausztriát is jelentősen érintheti a brit vírusmutáció

Ausztriát is jelentősen érintheti a brit vírusmutáció

Abból kell kiindulnunk, hogy Ausztria is jelentős mértékben érintett a brit koronavírus-mutáció által – jelentette ki Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.

Vadai szánalmas petárdája

Vadai szánalmas petárdája

Vadai Ágnes gyurcsányista altiszt örömében bizonyára azonnal leizzadt, amikor megpillantotta a legújabb koncot, amelynek meglobogtatásával – igazi pártkatonaként – tovább igyekezhet fűrészelni a miniszterelnöki szék lábát.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére