Az amerikai elnökválasztás november elejei urnazárását követően egy dolog borítékolható volt, mégpedig az, hogy a közvélemény-kutatókat (ismét) pellengérre fogják állítani. Hogy ez az aktuális közvéleménykutatás-ellenes korszellem és az ilyen intézetek felelősségre vonásának igénye miatt van-e, nem tudni. Az azonban biztos, hogy a 2016-os „fekete év” után (Trump győzelme, Brexit-népszavazás végeredménye) ismét nehéz helyzetbe kerültek a közvéleményt kutatók az Egyesült Államokban. Erről azonban nem csak ők tehetnek. A legtöbben megkérdőjelezhetetlen Biden győzelmet jósoltak a kutatások alapján, és ha a győztes személyét el is találták, a győzelem mértékét már távolról sem.

Mielőtt a közvélemény-kutatások elnökválasztással kapcsolatos 2020-as teljesítményét értékelnénk, szükséges rögzítenünk pár alapvetést az amerikai kutatási piac sajátosságairól. Elsőként azt, hogy az USA közvélemény-kutatásra szakosodott ágazata nagyon szétaprózódott, az évszázad eleje óta ugyanis óriási társadalmi igény mutatkozott arra, hogy a lehető legtöbb kutatási eredmény jelenjen meg hónapról hónapra, a választás napjához közeledve pedig hetente, akár naponta is. Másodszor, az Egyesült Államok egyes adottságai (kiterjedtsége, földrajzi fekvése, kontinentális méretei) miatt a véleményeket felmérni költséges: 50 ezer dollárba is kerülhet alsó hangon egy kutatás. A harmadik – talán legfontosabb – megjegyzés pedig az, hogy az amerikai kutatócégek hitelességét 2016 erősen kikezdte. A kutatások megbízhatóságába vetett állampolgári hit akkor megrendült, és azóta sem állt helyre.

Glowing crystal ball

Négy évvel ezelőtt ugyanis a legtöbben Donald Trump vereségére, és Hillary Clinton győzelmére tettek a kutatási adatok alapján. Akkor szerzett magának hírnevet a Trafalgar Group és a Democracy Institute is, amelyek Trump előnyét mutatták a voksolás közeledtével Clintonnal szemben, egyedüliként a kutatócégek közül. Ezúttal sokan „blue wave”-ről beszéltek, vagyis a Demokrata Párt mindent elsöprő győzelmét valószínűsítették. Győzelemről viszont így is csak az elnökválasztás esetében beszélhetünk – hiszen Joe Biden lesz az elnök -, de sem a képviselőházban, és pláne a szenátusban nem sikerült a várt eredményeket felmutatniuk a „kékeknek”.

Van azonban egy alapvető probléma a kutatási adatok értelmezése, interpretálása és felhasználása kapcsán. A közvélemény-kutatások a legtöbb esetben nem előrejelzések. Pillanatfelvételek, amelyek a mintavétel időszakában érvényesnek tűnő dolgokat rögzíthetnek. Hiába esik egy kutatás időben közel a választás napjához, abból messzemenő következtetéseket nem szabad minden esetben levonni, ugyanis számos kritérium egyidejű teljesüléséhez van szükség ahhoz, hogy az adott mintán mért dolgok bekövetkezzenek.

A kutatások nem voltak kiemelkedően pontosak, de korábban sem voltak azok.

A fivethirtyeight.com-on publikált adatok szerint 1998 óta átlagosan 6 százalékpontot tévedtek egy-egy választás alkalmával a mérések. Ez az érték azon túl, hogy több, mint amit a kutatócégek „hibahatárként” megjelölnek, megmutatja azt is, hogy a valós eltérés a választások végeredménye és a választási kampány utolsó 3 hetében megjelent adatok között ennek két- vagy akár háromszorosa is lehet. Magyarán attól, hogy egy jelölt a választást megelőzően 5-10 százalékpontos előnyben van a felmérések szerint, még nem jelenti azt, hogy nyerni is fog. Vagyis többről van szó, mint egyszerű mintavételi hibából adódó tévedésről. Ettől függetlenül a 2020-as, vagy akár a 2016-os mérések nem voltak pontosabbak történelmi dimenzióban nézve, mint elődjeik, de pontatlanabbak sem azokhoz mérten.

Ettől függetlenül az utolsó méréseket megnézve érthető, hogy sokan miért állítanák pellengérre a kutatásokat: a CNN (amely az SSRS céggel együttműködve közölte a kutatási adatokat) egy héttel az elnökválasztás lezárulta előtt 54 százalékot mért Biden és 42 százalékot Trump számára, 12 százalékpontos különbséget mutatva. Ehhez képest a cikk írásakor 51-47 az állás a demokrata és republikánus induló között. A CNN mellett a Quinnipiac University, az NBC/WSJ, a Fox News, az IPSOS/Reuters, az ABC/Washington Post és még sokan mások hasonló Biden-előnyt és Trump-lemaradást mértek. Beszélhetünk tehát kicsi és csak amerikai kutatásokkal foglalkozó cégekről, vagy világviszonylatban is elismert kutatókról, mind egységesen tévedtek abban a tekintetben, hogy Trumpot és az ő népszerűségét alábecsülték.

Voltak azonban jelentős tévedések az egyes államok adataiban is. A lent látható táblázatból kiderül, hogy Maine 2. számú kerületében Biden három százalékos előnyéből lett 8 százalékos vereség. A 11 százalékos eltérés bőven túlmutat a hibahatáron. Hasonló történt Floridában, ahol Biden előnyét mutatták az utolsó kutatási adatok – átlagosan 3 százalékkal – de végül Trump győzött ugyanennyivel. Itt fontos megjegyezni, hogy átlagolt adatokat vettünk figyelembe, amelyek a Fivethirtyeight oldalán is megjelentek. Wisconsin is érdekesen alakult: szinte minden kutatás Bidennek adta az állam 10 elektorát és bár végül győzött, mindössze 20 ezer szavazattal tette mindezt. Egységes, rendszerszintű hibák tehát ezek, amelyek gyakorlatilag minden kutatásban megjelentek.

Mi a jelentősége mindennek?

A közvélemény-kutatások megbízhatóságának megkérdőjelezése számos negatív következménnyel jár. Először is azzal, hogy ezentúl inkább politikai, és nem szakmai kutatásokként kezdik el az adatsorokat kezelni. Magyarán nem az fog számítani egy idő után, hogy mit közölnek az adatokról, hanem sokkal inkább az, hogy ki közli azokat. Óhatatlanul elkezdik majd az állampolgárok beskatulyázni az egyes intézeteket a demokrata vagy republikánus oldalra attól függően, hogy mit (nem) jeleznek előre. Különösen akkor, ha szinte minden kutatás az adott vetélytársak közül tendenciózusan az egyiket hozza ki győztesnek. Ennek hosszú távú hatása magától értetődik: a közvélemény-kutatások iránti bizalom elillan, mert a szakmai szempontból érthető és szinte elkerülhetetlen hibáik túl jelentősek ahhoz képest, amilyen tűpontos információkat tőlük a választók elvárnak.

Mivel magyarázza a szakma az eltéréseket?

Azt, hogy valami nincs rendben a kutatások terén, igazolja, hogy csakúgy, mint a 2016-os mérések után, most is köldöknézésbe kezdett a közvélemény-kutató szakma a tengerentúlon. A pontatlan adatokért több dolgot tettek eddig felelőssé: (1) a demokrata szavazók elérhetőbbek voltak, (2) a Trump-szimpatizánsok rejtőzködtek (shy voters) és a legelkötelezettebb republikánusokat alulreprezentálták, (3) nem megfelelő súlyokat használtak ennek kiküszöbölésére, (4) rosszul állapították meg a részvételi hajlandóságot, alábecsülték a republikánus szimpatizánsok részvételi kedvét, (5) a nagy mennyiségű levélszavazat sem könnyítette meg a dolgukat.

Ezeknek a faktoroknak az együttes hatása valóban félrevihette a publikációkat. A fent említett tényezők azonban már 2016-ban is léteztek, így joggal gondolhatná egy amerikai szavazó, hogy a közvélemény-kutatás nem más, mint tudományos köntösbe bújtatott jóslás. Persze ennél jóval több: egzakt szakma és fontos társadalomismereti pillér, működése azonban – esetenként – hagy némi kívánnivalót maga után.