Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Trump ügyvédjei szerint a demokraták a korábbi választási eredményt is felülírnák

Ányos Miklós

2020.01.25. 20:30

A Trump elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) a demokraták az amerikai történelem legnagyobb beavatkozását követik el a választási folyamatba – hangoztatták az eljárás szenátusi tárgyalásán az elnök védői szombaton.

A szombati tárgyalási napon vette kezdetét a korábban az elnök erőteljes védelmét ígérő jogászcsapat tagjainak érvelése a demokraták által megfogalmazott vádpontokkal szemben.

A nyitóbeszédet Pat Cipollone, a jogászcsapat egyik vezetője tartotta. Hangsúlyozta, hogy az eljárással a demokrata párti politikusok az amerikai választók 2016-ban kinyilvánított akaratát, a Donald Trump elnökké választását hozó választási eredményt akarnák felülírni. Cipollone kifejtette:

A demokraták nemcsak arra kérnek, hogy változtassuk meg a legutóbbi választások eredményét, hanem arra is, hogy vegyük le Donald Trump nevét a körülbelül kilenc hónap múlva sorra kerülő választások szavazócédulájáról.

Mint fogalmazott, olyasmit kérnek, amit a szenátus még soha nem tett meg, és kérik ezt minden bizonyíték nélkül.

Mike Purpura, a Fehér Ház jogásza beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy Donald Trump nem gyakorolt nyomást Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre. Vitatta, hogy júliusi telefonbeszélgetésükkor Trump a valamit valamiért elv alapján, mintegy nyomásgyakorlásként vetette volna fel a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egykori alelnök és fia, Hunter Biden korábbi ukrajnai üzleti ügyeinek kivizsgálását.

A demokraták erre alapozva indították meg a vizsgálatokat, majd az impeachment-eljárást. Állításuk szerint ugyanis Trump a személyes érdekeit – újraválasztási kampányát – helyezte előtérbe, amikor felvetette a vizsgálatot Bidenék ellen. Purpura idézte a telefonbeszélgetés egyik mondatát, amelyben az amerikai elnök így fogalmazott: tegyen meg egy szívességet nekünk. A jogász érvelése szerint ez a mondat eleve felmenti Donald Trumpot a demokraták vádja alól, hiszen a nekünk kifejezéssel Trump az Egyesült Államokra utalt. Hozzáfűzte, Zelenszkij is úgy nyilatkozott, hogy nem érzett nyomásgyakorlást. Purpura szerint az ukrán államfőnek és magas rangú ukrán tisztségviselőknek augusztus végéig nem is volt tudomásuk arról, hogy az amerikai kormányzat késleltette az országnak megszavazott katonai segély folyósítását.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
„Minden kultúra egyenlő”: káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában

„Minden kultúra egyenlő”: káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában

A kenyai rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tömeget egy kompkikötőben, míg a Dél-afrikai Köztársaságban rendőri túlkapásokra került sor. A kontinensen hivatalosan körülbelül négyezerre emelkedett a fertőzöttek száma szombaton.

Maszkot vagy befőttet venne?

Furcsa reklám egy napjainkban nagyon kapós terméknek, a szájmaszknak.

Orbán Viktor: „Köszönjük a szolgálatot”

Orbán Viktor: „Köszönjük a szolgálatot”

Orbán Viktor a kivilágított Lánchíd fotójával búcsúzott a szombattól Facebook oldalán.

Elvitték az ötöslottó milliárdjait

Kiderült, hogy volt telitalálatos szelvény az ötöslottón, így 6 milliárd 431 millió 516 ezer 010 forintot nyert egy szerencsés. Ez minden idők legnagyobb hazai nyereménye.

Mai visszapillantó: Gyurcsány spanyolban is megbukott, az MSZP pedig megint át akart verni bennünket

Mai visszapillantó: Gyurcsány spanyolban is megbukott, az MSZP pedig megint át akart verni bennünket

Ma is nőtt a fertőzöttek száma, viszont tömegesen jönnek Kínából a védőeszközök. Kiderült, Spanyolországban sem vált be a nálunk már régen megbukott Gyurcsány féle egészségügyi modell. Nem újdonság, de megtudtuk az MSZP megint át akarta verni a választópolgárokat.

Ne felejtsd el: itt a nyári időszámítás

Ne felejtsd el: itt a nyári időszámítás

Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani.

Magányos galamb a Keletinél

Nagy biztonságban lépdel a galamb a Keleti pályaudvar üres aluljárójában március 28-án, szombaton.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére