Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Trump: Hűséges és örömteli szívvel, bizakodással távozom

888 - MTI

2021.01.20. 08:15

Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében a távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért.

 

Befejezve hivatali időmet az Egyesült Államok 45. elnökeként, büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk”

– mondta Donald Trump helyi idő szerint kedd délután közzétett előre rögzített videóüzenetében.

A büszkeségre okot adó vívmányok között említette a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a gazdaság neki köszönhető fellendülését, a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálását, amit az ő kormánya hozott tető alá.

„Új életre keltettük a szövetségeinket, és felsorakoztattuk a világ nemzeteit Kínával szemben, ahogy senki korábban” – mondta.

Különösen büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta én vagyok az első elnök, aki nem indított új háborút”

– tette hozzá.

Kijelentette továbbá, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus-járvány idején.

Ezen a héten új kormányt iktatunk be, és imádkozunk, hogy sikerüljön neki Amerikát biztonságban és jómódban megtartani”

– mondta videóbeszédében Trump. „A legjobb kívánságainkat küldjük, és szerencsét is kívánunk nekik” – tette hozzá.

A távozó elnök említést tett a szövetségi törvényhozás épületének január 6-ai ostromáról, ami miatt a képviselőház másodszor is alkotmányos felelősségre vonási eljárást indított ellene, kijelentve, hogy „a Capitoliumunk elleni támadás minden amerikait elborzasztott. A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi mint amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni” – hangoztatta.

Most, amikor arra készülök, hogy szerda délben átadjam a hatalmat egy új kormánynak, azt akarom, hogy tudjátok: a mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet”

– mondta Trump. „Hűséges és örömteli szívvel, bizakodással távozom erről a magasztos helyről, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy hazánk és gyermekeink számára a legjobb még előttünk van” – tette hozzá.

Trump búcsúbeszédével szinte egy időben érkezett Washingtonba Joe Biden és leendő alelnöke, Kamala Harris, hogy részt vegyen a szerdai beiktatáson. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump nem lesz ott, még a ceremónia előtt floridai birtokára, Mar-a-Lagóba távozik szűk környezetével.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére