Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Trump: „Amerika erősebb, mint valaha”

Bertha László

2019.07.05. 07:33

Az amerikai kivételességet méltatta és a nemzeti egység fontosságát emelte ki a nemzeti ünnepen elmondott beszédében Donald Trump amerikai elnök.

Az idei július 4-i ünnep – amikor a függetlenségüket ünneplik az amerikaiak – Washingtonban eltért a korábbiaktól. Donald Trump javaslatára először tartottak katonai parádét, és most fordult elő először az is, hogy az amerikai elnök a Lincoln-emlékműnél beszédet mondott. Utoljára 1951-ben az akkori elnök, Harry Truman beszélt a nemzeti ünnepen ekkora tömeg előtt Washingtonban, ő azonban a Washington-emlékműnél köszöntötte az amerikaiakat.

Donald Trump | Fotó: AFP

Az Üdvözlet Amerikának című, több mint egy órán át tartó programon Donald Trump és a first lady mellett Mike Pence alelnök és felesége, valamint a kormányzat több tagja is részt vett. A Lincoln-emlékmű mellett harckocsik és katonai járművek sorakoztak, de nem vonultak fel, az elnök beszéde után azonban légi parádé volt katonai repülőgépek és harci helikopterek részvételével.

Bár a berzenkedők és a kritikusok előzetesen arra figyelmeztettek, hogy Trump kampányra használja fel majd az ünnepi beszédet, a szónoklat nem erről szólt.

Fotó: AFP

Az elnök az Egyesült Államok történelmének egyes epizódjait elevenítette fel, beszélt az amerikai történelem nagy és történelemformáló alakjairól George Washingtontól Abraham Lincolnig, és kitért az amerikai újító szellem nagyjaira is, köztük Thomas Edisonra, Graham Bellre vagy Clara Bartonra, aki az Amerikai Vöröskereszt megalapítója volt.

A jövőben sem lesz olyan, amit az amerikaiak ne érhetnének el, mindaddig, amíg emlékeznek nemzetük történelmére, és nem hagyják abba a harcot a jobb jövőért

– hangsúlyozta. Majd leszögezte, hogy az amerikaiaknak semmi sem lehetetlen, és emlékeztetett az 50 esztendővel ezelőtti holdra szállásra is, majd hozzáfűzte:

nagyon rövid időn belül amerikai zászló lobog majd a Marson is.

Beszélt a hadsereg haderőnemeiről, méltatta eredményeiket, sikereiket.

Amerika most erősebb, mint valaha

– hangoztatta Trump.

Az eső ellenére is rengetegen voltak az ünnepségen, és megjelentek tüntetők is. Két embert letartóztattak a Fehér Ház mellett, mert amerikai zászlókat égettek. Bár a zászlóégetés nem számít bűncselekménynek az Egyesült Államokban, a titkosszolgálat közölte, hogy a két protestáló a kordonon belül, tiltott területen gyújtotta meg a lobogókat – írja az MTI.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Ilyen volt az idei csíksomlyói búcsú | KÉPEK

Ilyen volt az idei csíksomlyói búcsú | KÉPEK

A koronavírus-járvány miatt zarándokok nélkül kellett megtartani a 2020-as szertartást.

Jakab Péter aligha fog dicsekedni azzal, amit Ungár Pétertől kapott

Jakab Péter aligha fog dicsekedni azzal, amit Ungár Pétertől kapott

Az LMP-s politikus szerint kevesebben lépnek ki egy magát nemzetinek tartó párt frakciójából, ha az elnök nem azt kéri számon a miniszterelnökön, hogy miért támogatja a határon túli magyarokat.

Keddtől lehet jegyet venni a Magyar Kupa döntőjére

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szombaton közölte, hogy kedden 10 órakor indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa szerdai döntőjére, amelyen – a kormány döntését követően, rendkívüli óvintézkedések mellett – korlátozott számban a kispesti és a mezőkövesdi szurkolók is jelen lehetnek a Puskás Arénában.

Óvatosan nyitnak pünkösdkor a templomok

Óvatosan nyitnak pünkösdkor a templomok

A szertartásokon kötelező lesz a maszk viselése és a távolságtartás, a református egyház külön istentiszteletet tart a 65 éven felülieknek.

Orbán: a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Orbán: a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

„Nem véletlen, hogy Trianon után volt a magyar futball első aranykora, majd a második világháborút követően, az ötvenes években.” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a „Labdarúgás és tudomány” című tanulmánykötetet bemutatóján.

A skandináv államok megnyitják a határaikat, egyedül a svédeket nem engedik be

A skandináv államok megnyitják a határaikat, egyedül a svédeket nem engedik be

Óriási égés Svédországnak: egyedül az ő irányába nem nyílnak meg a dán-finn-norvég határok. Így jár az, aki magát nem helyezi karanténba: mások fogják megtenni.

Orbán Viktor: szép pünkösdöt minden magyarnak!

Orbán Viktor: szép pünkösdöt minden magyarnak!

Csíksomlyói közvetítéssel kívánt szép pünkösdöt minden magyarnak a miniszterelnök.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére