Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Török belügyminiszter: nem az Iszlám Állam szállodája vagyunk

Békési Marcell

2019.11.11. 21:30

Ígéretéhez híven Törökország megkezdte az Iszlám Állam nyugatról származó terroristáinak hazaküldését.

Törökország betartja múlt pénteken tett ígéretét, miszerint hazaküldi a származási országukba az Iszlám Állam elkapott terroristáit. Ez főképp NATO-tagállamokat jelent, mint például Franciaországot, Németországot, Dániát és az Egyesült Államokat. Utóbbi az első, ahova foglyot küldtek.

Múlt csütörtökön Erdogan török elnök jelentette be, hogy hozzávetőleg 1150 elkapott, korábban az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistát tartanak török fogságban. Az elnök bejelentését másnap Suleyman Soylu török belügyminiszter egészítette ki.

Bejelentette, hogy hétfőtől, vagyis a mai naptól a török vendégszeretet véget ér, és elkezdik hazaküldeni a terroristákat.

Nem fogjuk őket az idők végezetéig őrizgetni

– nyilatkozta Suleyman Soylu belügyminiszter.

A politikus ezt követően hozzátette:

Nem vagyunk az Iszlám Állam szállodája.

Az Egyesült Királyság és Hollandia nemtetszését fejezte ki, s keményen bírálta a török gyakorlatot, ami több esetben hatalmas problémákat okoz, ugyanis sokaknak – köztük a legtöbb brit dzsihadistának – már megvonták az állampolgárságát. A török belügyminiszter ennek ellenére kitartott terve mellett, és megkezdték az előkészületeket.

Egy Amerikából érkező terrorista deportálását már lefolytatták, további hét német és tizenegy francia dzsihadistát pedig még ezen a héten terveznek hazaküldeni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére