Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Több mint ötven katonát öltek meg muszlim szélsőségesek

Horváth Tamás

2019.11.02. 09:50

Az eset Maliban történt, ahol ötvenhárom katona és egy civil meghalt, amikor iszlamisták támadást intéztek egy katonai őrhely ellen.

Yaya Sangaré, Mali tájékoztatási minisztere a Twitteren számolt be az ország nyugati részén fekvő Asongo településnél történtekről. Tájékoztatása szerint ötvenhárom katona és egy civil meghalt, tíz katona pedig megmenekült. Az anyagi kár jelentős.

A mostani mészárlás a helyi hadseregnek az iszlamisták által okozott eddigi legnagyobb mértékű vesztesége. Egy hónappal ezelőtt a Boulkessy és Mondoro településen lévő őrhelyek ellen intézett támadásokban negyven kormánykatona halt meg.

A pénteki akció elkövetését egyelőre egy szervezet sem vállalta magára.

Ötvenhárom katona vesztette életét a támadásban.

Az Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnya az utóbbi időben kiterjesztette tevékenységét Borno és Yobe államokban, több támadást is végrehajtva katonai ellenőrző- és támaszpontok ellen. A térségben állomásozó több ezer ENSZ-békefenntartó és francia katona jelenléte ellenére a dzsihadista csoportok – amelyeket Mali területén 2013-ban a francia hadsereg visszaszorított – az utóbbi időkben ismét új erőre kaptak és rendszeresen hajtanak végre támadásokat a mali hadsereg és az ENSZ-erők ellen.

Elemzők szerint az Európa-nagyságú sivatagos nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, de helyismeretüknek és annak köszönhetően, hogy könnyen keverednek a helyi lakossággal, képesek a nagyon sérülékeny államokat veszélyeztetni.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A választók Vásárhelyinek és Karácsonynak: tehetnek egy szívességet!

A választók Vásárhelyinek és Karácsonynak: tehetnek egy szívességet!

Gyurcsánynak mintha kezdene terhes lenni László Imre DK-s újbudai polgármester Hitlert magasztaló kijelentése. Ezért aztán kiadhatta a parancsot, a témát el kell engedni, le kell zárni. A választók azonban visszaüzenhetnek neki!

Probléma megoldva: klíma helyett ivókutakat kap a hármas metró – nyolcat

Probléma megoldva: klíma helyett ivókutakat kap a hármas metró – nyolcat

Nem lesz több izzadás, fuldoklás, ragacsos bőrrel egymáshoz dörgölőzés a főváros legfőbb tömegközlekedési útvonalán, az ellenzék végre megoldotta.

Strasbourg ismét a migránsok oldalára állt

Strasbourg ismét a migránsok oldalára állt

Már Franciaország sem elégíti ti kellőképpen a migránsok igényeit.

Ha külföldről behurcolják a koronavírust, nagy baj lesz

Ha külföldről behurcolják a koronavírust, nagy baj lesz

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.

Áramkimaradásokat okoztak az antifasiszták Berlinben

Áramkimaradásokat okoztak az antifasiszták Berlinben

Utcai lámpákból vágták ki a kábeleket, majd épületeket és autókat rongáltak meg.

Soros ügyésze megpróbálja tönkretenni a házát védő család életét

Soros ügyésze megpróbálja tönkretenni a házát védő család életét

A Soros György amerikai tőzsdespekuláns által támogatott ügyész nyomozást indított a pár ellen.

Az észak-macedón-görög határra érkezőkből táplálkozik a balkáni mozgás

Az észak-macedón-görög határon érkező illegális bevándorlók tömegeiből „táplálkozik” a balkáni migrációs mozgás – mondta Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet munkatársa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére