Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Theresa May június 7-én távozik tisztségéből

Sümeghi Lóránt

2019.05.24. 11:17

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

A brit sajtó már napokkal korábban megszellőztette, hogy Theresa May politikailag nem fogja túlélni, hogy miközben a britek többsége arra szavazott 2016-ban, hogy kilépjenek az unióból, a tegnapi nap folyamán részt kellett venniük az európai parlamenti választásokon.

Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel. Kijelentette:

most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartó próbálkozás még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek kedveztek.

Mára azonban egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ezt az erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja. Theresa May kifejtette, hogy a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási folyamata az ő távozásának időpontja utáni héten kezdődik.

 

 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Apja harcol a 7 éves fiáért, hogy megmentse a kasztrálástól

Az esküdtek kiválasztásával kezdődött meg az a bírósági eljárás, melyben egy apa megpróbálja megakadályozni ex-feleségét abban, hogy hétéves kisfiát „lánnyá” operáltassa.

Trumpék elérték a tűzszünetet Szíriában

Trumpék elérték a tűzszünetet Szíriában

Az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött – jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában, miután Recep Tayyip Erdogan török államfővel egyeztetett.

Németország egyik legszínesebb városában naponta átlagosan három-négy késes bűncselekmény történik

Kilenc hónap alatt 1025 késsel elkövetett bűncselekmény történt Hamburgban, azaz egy napra átlagosan 3,75 ilyen eset jut.

Csoda történt: aláírták az új megállapodást a Brexit feltételeiről

Csoda történt: aláírták az új megállapodást a Brexit feltételeiről

És mindenki nagyon elégedett eddig, de a brit parlament még keresztbe tehet a megállapodásnak.

Orbán Viktor: visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

Orbán Viktor: visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

Ha Törökországból nem Szíria, hanem Európa felé indul újra a felerősödő migrációs hullám, akkor Csehország, Lengyelország és Szlovákia kész segítséget nyújtani Magyarországnak határai megvédéséhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a visegrádi országok EU-csúcs előtti brüsszeli egyeztetését követően, csütörtökön.

V4-kormányfők: meg kell kezdeni az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalásokat

Albánia és Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak további halasztása gyengítené a Nyugat-Balkán stabilitását és jelentősen korlátozná a közösség befolyását a térségben – figyelmeztettek a visegrádi államok (V4) miniszterelnökei.

„Brüsszel a támogatáspolitikán keresztül próbál hatást gyakorolni”

Brüsszel nem gyakorolhat hatást a nemzeti hatáskörbe tartozó területekre, mint például az oktatás, az egészségügy vagy a szociális politika, ugyanakkor úgy avatkozik be, hogy a támogatáspolitikába épít be olyan feltételeket, amelyek a nyugat-európai érdekeket és célokat szolgálják – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön, egy szakmai konferencián, Budapesten.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére