Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szlovákiában meghalt egy fiatal tanárnő, de nem a vakcinától

888.hu

2021.03.13. 18:30

Szlovákiában meghalt egy 38 éves tanárnő, két héttel azután, hogy megkapta az AstraZeneca/Oxford védőoltást – jelentette internetes oldalán az RTVS szlovák műsorszolgáltató nyomán több szlovák hírportál.
Az oltás és a haláleset között közvetlen összefüggést nem állapítottak meg.

A középiskolai tanárnő azért oltatta be magát az AstraZeneca oltásával, hogy folytathassa az érettségizők oktatását – írta internetes honlapján a Novy Cas napilap.
Az oltás után erős mellékhatások – magas láz és hidegrázás – jelentkeztek – mondta el korábban a tanárnő az RTVS riportereinek.
Az elhunyt tanárnő anyja az RTVS-nek elmondta, hogy a lánya február 13-án vette fel az AstraZeneca oltást, egy hétre került kórházba,a hol 27-én elhunyt. A televízió és rádió értesülései szerint az ABV2856 számú sorozatból kapta az oltást, amelyből 21 600 adagot szállítottak Szlovákiába.
A héten Dánia, Norvégia, Izland és Bulgária elővigyázatosságból leállította az AstraZenecával történő oltást, Ausztriában, Észtországban, Litvániában, Luxemburgban és Lettországban és Olaszországban pedig két másik sorozat felhasználását függesztették fel, miután az oltás után néhány esetben vérrögképződést észleltek.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA),

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és több ország – közöttük a gyártó Nagy-Britannia, valamint Franciaország és Németország – szerint továbbra is alkalmazható a védőoltás, miután nincsenek arra utaló jelek, hogy az egyébként igen ritka trombózisos tünetek közvetlen összefüggésben lennének a vakcinával.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére