Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó konzuli képviseletet nyitott meg Laoszban

MTI

2020.09.11. 16:28

Konzuli képviseletet nyitott meg pénteken a laoszi fővárosban, Vientiánban a külgazdasági és külügyminiszter. A megnyitón Szijjártó Péter elmondta, hogy második laoszi hivatalos látogatásának egyik célja Orbán Viktor miniszterelnök feltehetően novemberben esedékes látogatásának az előkészítése.

„A magyar kormány tíz éve döntött a keleti nyitás politikájának megvalósítása mellett” – emlékeztetett Szijjártó Péter. „Megértettük, hogy a Keletnek növekvő jelentősége lesz. Megértettük, hogy Keletről jön majd a világpiacra sok technológiai fejlesztés és kutatási eredmény. A számokat és a statisztikákat nézve meg kell mondanom, hogy a magyar kormánynak igaza volt” – mondta a külügyminiszter.

Minden európai ország arra törekszik, hogy sikeres kapcsolatokat építsen ki a keleti országokkal, elősorban gazdasági és kereskedelmi téren.

„Az egyetlen különbség, mi megengedhetjük magunknak, hogy ne legyünk álszentek, ami a szankciókat illeti, hogy egyrészt bíráljuk a keleti országokat, másrészt megpróbálunk velük üzletelni. Mi a kölcsönös tiszteletre építjük a kapcsolatainkat a keleti országokkal, közöttük a Laoszi Népi Demokratikus Köztársasággal”

- szögezte le Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter elégedettségét fejezte ki, hogy a magyar cégek igen fontos szerepet játszottak a laoszi mezőgazdaság, vízgazdálkodás és digitalizálás fejlesztésében, több száz laoszi fiatal tanult magyar egyetemeken. Jelenleg is évente száz ösztöndíjat tartanak fenn fel laoszi diákok számára.
Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy rövidesen megkapják az Európai Unió hozzájárulását, megkezdhetik és még a magyar miniszterelnök látogatása előtt lezárhatják a tárgyalásokat a kölcsönös beruházások védelméről szóló megállapodásról.

A megnyitott konzuli képviseleten nemcsak konzuli, hanem gazdasági kérdésekkel is foglalkoznak majd. Németország, Franciaország és Luxemburg után Magyarország a negyedik uniós tagállam, amely konzuli képviseletet nyit Laoszban, és ez nyolcadik ASEAN-tagállam, ahol Magyarországnak konzuli képviselete működik

- jegyezte meg a külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a koronavírus-világjárványra tekintettel Magyarország pénzügyi támogatást nyújtott és pénteken defibrillátort is adományozott Laosznak az egészségügyi rendszer megfelelő működésének érdekében.
Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után Szijjártó Péter pénteken bejelentette: Magyarország és Laosz megállapodott abban, hogy újabb kötött segélyhitellel indít programot, amelynek értelmében a korábbi 198 millió dollár után magyar cégek 100 millió dollárért beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban.

A tárcavezető kétoldalú tárgyalásokat folytatott a laoszi fővárosban, tárgyalt Sziszulit Thonglun miniszterelnökkel is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére