Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Súlyosabb lehet a járványhelyzet Spanyolországban, mint hitték

888 / MTI

2020.07.26. 20:30

A koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma valójában meghaladhatja a 44 ezret Spanyolországban – közölte saját számításait az El País című országos spanyol napilap vasárnap.

Az egészségügyi minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a fertőzés következtében eddig

több mint 28 ezren hunytak el az elmúlt hónapokban. A tárca csak azokat az eseteket veszi figyelembe, amelyeknél PRC-teszttel igazolták a fertőzést. A halálozási statisztikába nem kerültek bele azok, akiknél a fennálló koronavírus-gyanút nem erősítették meg vizsgálattal.

Az újság a tartományokból begyűjtött adatokban több mint 16 ezer ilyen esetet talált.

A járvány által leginkább sújtott madridi autonóm közösségben eszerint az áldozatok száma csaknem ötezerrel, míg Katalóniában hétezerrel lehet több az eddig ismertnél.

Az El País által közölt adatok megfelelnek a nagy tekintélyű III. Károly egészségügyi kutatóintézet becslésének, amely korábban szintén 44 ezer körül mérte a lehetséges áldozatok számát, hasonlóan a spanyol temetkezési szolgáltatók szövetségéhez.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) június eleji jelentése szerint idén május 24-ig 226 ezren hunytak el a dél-európai országban, mintegy 44 ezerrel többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A tájékoztatás nem részletezte a különböző halálesetek okait. Amparo Larrauri, a spanyol epidemiológiai központ szakembere akkor úgy nyilatkozott az eldiario.es internetes lapnak:

sosem fog kiderülni, hogy ebből pontosan mennyi halálesetet okozott közvetlenül a Covid-19.

A dél-európai országban jelenleg 281 kisebb-nagyobb aktív járványgócot tartanak számon. Madrid és a Kanári-szigetek kivételével a szabadtéri nyilvános helyeken, így az utcákon is kötelező a szájmaszk viselése, nem csak a zárt terekben. Aragónia és Katalónia több területén a helyi vezetés szigorú korlátozásokat vezetett be a gócok felszámolása érdekében, egyebek mellett arra kérte a lakosságot, hogy csak a lehető legritkábban hagyják el otthonukat.

Arancha González Laya spanyol külügyminiszter vasárnap a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta: Spanyolország biztonságos, ahogy más európai országban, ott is vannak helyi járványgócok, de azokat időben felismerték és ellenőrzés alatt tartják.

A növekvő fertőzésszám miatt Nagy-Britannia vasárnaptól kéthetes karantént rendelt el a Spanyolországból érkezőknek.

A spanyol külügyminiszter elmondta: igyekeznek meggyőzni a brit vezetést, hogy a korlátozás alól mentse fel a Baleár- és a Kanári-szigetekről érkezőket, azokon a területeken ugyanis nagyon alacsony a napi új fertőzöttek aránya.

Ángel Víctor Torres kanári-szigeti elnök tájékoztatása szerint százezer lakosra 5,8 fertőzés jut, ami alacsonyabb, mint az európai országok többségében vagy akár Nagy-Britanniában. Véleménye szerint ezért „nem logikus”, hogy a karantén érintse a szigeteket is. A politikus korábban többször hangsúlyozta, hogy a turizmusból élő térség nem bírja ki, ha nyáron nem tud újraindulni az idegenforgalom. A bruttó hazai termék (GDP) zuhanása így sem lesz 20 százalék alatt a szigeteken – mondta korábban.

A Kanári-szigetek a harmadik legnépszerűbb spanyolországi úti célja a külföldi turistáknak, akik közül a legtöbben évek óta Nagy-Britanniából érkeznek.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Rasszista megjegyzéseket tettek a DK-szimpatizánsok a roma tüntetőkre

Rasszista megjegyzéseket tettek a DK-szimpatizánsok a roma tüntetőkre

Dobrev Klára Pécsen és Komlón is tartott fórumot, ahova Komló Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának vezetője és társai csak nagy nehézségek árán tudtak bejutni. A rendőrök nem csupán a bejutásukat akadályozták, hanem az eseményre szánt molinóik felemelését sem engedték nekik.

Templom helyett járj a Facebookra!

Templom helyett járj a Facebookra!

Mark Zuckerberg új terve arra ösztönözné a templomlátogatókat – akik a személyes találkozások korlátozása miatt az elmúlt évben megismerkedtek a virtuális szolgáltatásokkal –, hogy tartósan online nézzék az istentiszteleteket.

A litván hatóságok ezer migránst telepítenének egy ötszáz fős lengyel faluba

A helyi lakosok tiltakozására válaszul a litván belügyminiszter 150 fegyveres rendőrt rendelt a helyszínre.

Biden több LMBTQ-személyt is kinevezett magas katonai pozícióba

Biden több LMBTQ-személyt is kinevezett magas katonai pozícióba

Egy leszbikus és egy transzgender személyt is kinevezett az amerikai Honvédelmi Minisztérium vezetői pozíciójába Joe Biden amerikai elnök.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére