Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros zsebében van az amerikai bevándorláspárti elit

Nagy Gábor

2019.09.06. 17:38

Hatalmas összegeket tolt bele a tőzsdespekuláns a Demokrata Párt kampányaiba.

Több mint 1 milliárd dollárt (közel háromszázmilliárd forintot) fordított az amerikai baloldal kampánycéljaira 2013-2017 között az az Arabella nevű tanácsadó cég, amelyet látszólag civil szerveződésként próbálnak beállítani, valójában a demokraták fedett „bankautomatája”, amely mögött Soros György áll – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Breitbart cikke alapján, amely a Capital Research Center (CRC) információira hivatkozik.

A konzervatív kutatóközpont tanulmánya rámutat arra, hogy Európához hasonlóan a tengerentúlon is álcivil szervezeteken keresztül igyekszik politikai befolyásra szert tenni Soros György milliárdos üzletember. Az általa finanszírozott Arabella Advisors négy nagy álcivil szervezetet hozott létre: a New Venture-, a Sixteen Thirty-, a Windward- és a Hopewell-alapítványokat.

Ezek a nonprofit szervezetek olyan csoportokat és projektek százait támogatják, amelyek a baloldal érdekeinek megfelelő politikai célokért küzdenek és stratégiai szerepük volt a kampányok idején

– írja az amerikai lap a CRC kutatása alapján. A cikkből kiderül az is, hogy ezek az álcivil alapítványok látszólag alulról szerveződőek, valójában azonban úgynevezett „Astroturf”-szervezetek, amelyeket kifejezetten politikai céllal alapítottak és állítottak be civil kezdeményezésként.

Az Arabella nonprofit szervezetek együttesen 1,16 milliárd dollárt költöttek 2013-2017 között több száz olyan politikai aktivista csoport finanszírozására, amelyek az amerikai baloldali politikai erők céljainak előmozdítását segítették. Ugyanakkor azok a projektek, amelyeket ezek a felbukkanó csoportosulások működtetnek, hálózatot alkotnak, amelyek egy félmilliárd dollár értékű „készpénzóceánban” fekszenek.

A CRC tanulmánya konkrétan megemlíti a Demand Justice kezdeményezést is, amely a legharcosabb ellenlábasa volt Donald Trump elnök legfelsőbb bírósági választottjának, Brett Kavanaugh-nak. A Demand Justice saját bevallása szerint 5 millió dollárt költött Kavanaugh-ellenes kampányára, amelyhez a forrást az Arabella Advisors biztosította a Sixteen Thirty Fundon keresztül.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Letöltendő börtönbüntetést kaptak a Röszkénél támadó migránsok

Letöltendő börtönbüntetést kaptak a Röszkénél támadó migránsok

Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden azt a négy férfit, aki januárban egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott be Magyarország területére.

Ismét vesztegzár alá került Melbourne

Ismét vesztegzár alá került Melbourne

A koronavírus terjedése miatt ismét vesztegzár alá került kedden Ausztrália második legnagyobb városa, Melbourne.

Így terjeszt álhíreket Karácsony és a baloldali lakájpropaganda

Így terjeszt álhíreket Karácsony és a baloldali lakájpropaganda

Hiába harsogja a baloldal, hogy a „sokáig indokolatlanul fenntartott” ingyenes parkolás nyomán emelkedett meg Budapest levegőjének légszennyezettségi mutatója, még az eredeti – szakmailag semmivel alá nem támasztott – MFOR-cikkben használt hivatkozások is ellentmondanak állításaiknak. Nem baj, hogy kamu következtetésen alapul az írás, azért a körúti dugót előállító Karácsony Gergely is képes erre hivatkozni...

Brüsszel szerint jövőre 6 százalékos gazdasági növekedés lesz Magyarországon

Az Európai Unió gazdasága a gyors és átfogó uniós és tagállami reagálás ellenére idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre – közölte az Európai Bizottság a kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.

Áder János az ukrán és a román elnökhöz fordult a folyószennyezések miatt

Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.

Szlávik János: a koronavírus nem fog eltűnni

Szlávik János: a koronavírus nem fog eltűnni

Még Magyarországon sem ért véget a koronavírus-járvány első hulláma, hiszen mindennap érkeznek hírek újabb megbetegedésekről – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az M1-en.

Pszichiátriai kezelésre vonul el a Horthy-szobor megrongálója

Pszichiátriai kezelésre vonul el a Horthy-szobor megrongálója

Önkéntes pszichiátriai kezelésre vonul be egy pomázi kórházba T. Edit, az a 45 éves nő, aki maga büszkélkedett el vele, hogy vörös festékkel leöntötte Horthy Miklós szobrát. Minderről maga számolt be közösségi oldalán, hozzátéve: „így kapom a legkevesebb gyógyszert”. Nagy kérdés, vajon ez a lépés az elmeállapotának vagy az ellene indult eljárásban alkalmazott védekezési taktikának tudható-e be.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére