Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros embere az Emberi Jogok Európai Bíróságának tagja lett

Csordás Bettina

2018.10.10. 18:00

Soros György egyik emberét választották be az Emberi Jogok Európai Bíróságába Albánia jelöltjeként, holott bírói tapasztalattal sem rendelkezik.

Darian Pavlinak semmilyen bírói tapasztalata nincs, csak ügyvédi, viszont a Soros Alapítványnál dolgozott Albániában és a budapesti Soros-egyetemen végzett – írja az Origo. Soros György már eddig is erős befolyással rendelkezett a strasbourgi bíróságban, ez most tovább nőtt.

Pavli korábban Soros New York-i irodájában is dolgozott, többek között Kelet-Európával, Afrikával és Dél-Amerikával kapcsolatos információkat gyűjtött, és képviselte a Soros által megrendelt ügyekben a multimilliárdos érdekeit.

Soros előszeretettel fektet be a kisebb országokba, mert könnyebb őket befolyásolni, és ugyanannyi szavuk van a bírák megválasztásánál, mint a nagy országoknak. Sokkal könnyebb nyomást gyakorolni rájuk, vagy korrumpálni őket, ami ezekben az országokban nagyon könnyű"

 – nyilatkozta egy strasbourgi szakértő.

Soros célja az, hogy egyre több általa támogatott bíró kerüljön be a nemzetközi, európai intézményekbe, a mostani esetben a 9 évre megválasztott bíró, Darian Pavli nyilvánvalóan hálás lesz neki, és Soros érdekeit szolgálja ki" 

– tette hozzá.

Soros György az elmúlt 25 évben 130 millió eurót fektetett be Albániában, több irodája is van. Az Open Society más szervezeteket, hálózatokat pénzel és ellenőriz – például a Human Rights Watch vagy az Amnesty International nevű szervezetet is,  de ezek csak a legismertebbek a sok közül.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Kálmán Olga énképe

Kálmán Olga énképe

Pontosan tudjuk: sohasem lesz Kálmán Olga főpolgármester.

A „fehér kultúra” lebontásáról tartanak előadást egy amerikai egyetemen

A Newarkban található egyetemen igen furca gondolatok kaptak helyet.

Kálmán Olgáék aktivistái akadályozták a Hír TV munkáját

A sajtószabadságért aggódó, Gyurcsány Ferenc fémjelezte Demokratikus Koalíció aktivistái fizikailag akadályozták a Hír TV stábjának munkáját.

A liberális propaganda ellenére újra növekedett a bevándorlás mértéke

A liberális propaganda ellenére újra növekedett a bevándorlás mértéke

A brit belügyminisztérium számításai szerint 2017-hez képest ismét növekedésnek indult a migráció mértéke, amely nemcsak Nagy-Britanniát, hanem egész Európát is érinti.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére