Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros elkezdte a kampányát Trump ellen

Forisek Ádám

2019.08.01. 12:00

A milliárdos tőzsdespekuláns azzal a céllal nyúlt a zsebébe, hogy 2020-ban kigolyózza Trumpot a Fehér Házból.

Jövőre választásokat tartanak az Egyesült Államokban, Trump közelít négyéves elnöki ciklusának végéhez, így hát nem is csoda, hogy Soros György aktivizálta magát: létrehozott egy PAC-et (political action committee, politikai akcióbizottság), amely lényegében egy olyan szervezet, amely adományokat gyűjt, majd azt célzottan eljuttatja a jelölteknek.

Fotó: AFP

Soros eddig 5,1 millió dollárt pakolt ebbe a PAC-be, ami átszámítva 1,5 milliárd forint. A 2020-as elnökválasztásra tehát eddig Soros György adta a legnagyobb adományt. Ez a pénz egyébként duplája annak, amit Soros 2016-ban pumpált politikai céllal a kampányba. Az akkori, 2,1 millió dolláros támogatáson kívül a Demokrata Párt politikusai összesen további 20 millió dollárt kaptak, így a Demokrata Pártnak Soros György volt az egyik legnagyobb finanszírozója.

Többen tudni vélik, hogy nem egyedül a tőzsdespekulánstól érkezhet majd pénz a PAC-be a Soros családból. A trónörökös, Alexander Soros is egyre nyíltabban támogatja a demokratákat az utóbbi időben.

Persze taktikájához híven nem közvetlenül a pártnak adja a pénzt, hanem saját szervezeteinek. Ezek azonban egytől egyig a Demokrata Párt jelöltjeit fogják támogatni 2020-ban.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére