Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Salviniék taroltak Umbriában

Sümeghi Lóránt

2019.10.28. 10:38

Az eredmények csaknem teljes összesítése alapján a Liga vezette jobboldal jelöltje nyerte az Umbriában vasárnap tartott tartományi választást több mint 57 százalékos eredménnyel.

Több szempontból is sikernek számít ez Matteo Salvini és a Liga számára. A párt által a tartomány élére jelölt Donatella Tesei egy hagyományosan baloldali, ötven éve „vörös fellegvárnak” tartott térségben szerzett jelentős többséget.

A Firenze és Róma között, az olasz csizma szárának közepén fekvő Umbriának a hetvenes évek óta kizárólag baloldali-balközép elnöke volt. Ez a legdélebbi régió, ahol az észak-olaszországi erőnek számító Liga saját elnökjelölttel tudott győzelmet aratni. Ekkora előnyt a Liga leginkább derűlátó előrejelzései sem jósoltak. A balközép, bevándorláspárti koalíció jelöltje, Vincenzo Bianconi húsz százalékponttal maradt le; 37 százalékot szerzett.

Fotó: MTI Fotóbank

Matteo Salvini perugiai sajtótájékoztatóján történelmi eredményről, a demokrácia ünnepéről beszélt. Kijelentette, hogy

a jelentéktelen Conte-kormány napjai meg vannak számlálva.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a kormány lemondását követelte, hangsúlyozva, hogy a jobboldal egymás után beveszi a többi tartományt, és felszabadítja Olaszországot. Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke megjegyezte,

Umbria bizonyította, hogy a jobbközépnek joga van a kormányzásra.

A szintén nem végleges eredmények szerint a pártok rangsorában a Liga 36 százalék fölött teljesített a májusi EP-választásokon elért eredményéhez hasonlóan. A FdI 10 százalék, az FI pedig 5 százalék fölött szerepelt.

A baloldali Demokrata Párt (PD) 22 százalék körül teljesített, ami jóval kevesebb a 2015-ös tartományi választásokon szerzett 35 százaléknál, de megfelel a PD jelenleg mért országos erejének. Az országos szinten a PD-vel koalícióban kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) tíz százalék alá zuhant Umbriában a négy évvel ezelőtt 14 százalékról. Ez a kormánypárt mindenkori legrosszabb eredménye. Nicola Zingaretti PD-főtitkár elismerte a vereséget.

Az M5S szűkszavúan úgy kommentált, hogy a PD-vel való választási szövetség nem hozta meg a várt eredményt. A tartományi választási kampánytól magát távol tartó, a PD-ből korábban kivált Matteo Renzi, az Élő Olaszország (IV) vezetője szerint is tévedés volt a PD-M5S szövetség. Giuseppe Conte kormányfő közölte, hogy nem mond le, mert mint fogalmazott „hiba lenne most megállni”.

A Corriere della Sera című lap úgy vélte, hiába az egyik legkisebb olasz tartományról van szó, Salvini csapást mért a kormányerőkre, ami csak növelte a belpolitikai bizonytalanságot. Umbriában a szavazásra jogosult több mint 700 ezer választó 64,4 százaléka járult az urnákhoz, a 2015-ös 55,4-hez képest. Legközelebb január végén Emilia Romagna és Calabria tartományban rendeznek választást. A jobboldal Umbriával 12-re emelte az általa vezetett régiók számát a húsz olasz tartományból.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére