Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Salvini: ne Párizs vagy Brüsszel mondja meg, mit tegyen Olaszország

Horváth József György

2018.12.08. 19:00

Új politikai programot vázolt Olaszország és Európa számára több mint egyórás beszédében Matteo Salvini, a Liga vezetõje, az olasz kormánypárt Rómában tartott tömegdemonstrációján szombaton, miközben Torinóban mintegy hetvenezren tüntettek a másik olasz kormánypárt, az Öt Csillag mozgalom (M5S) környezeti politikája ellen.

Matteo Salvini kijelentette: miközben Rómában békésen tüntetnek, Párizst tűzzel-vassal pusztítják, mivel a francia elnök, Emmanuel Macron "szegénységet teremtett", és ezért erőszakkal találja szemben magát. "Az erőszakot soha nem szabad igazolni, de aki szegénységet vet, erőszakot arat" – jelentette ki a Liga vezetője. Salvini hangsúlyozta, hogy Macronnal ellentétben a római kormány ismét naggyá akarja tenni Olaszországot.

Gyűlölet helyett mi egységet teremtünk Olaszországban"

– jelentette ki.

Nem vagyunk másodrendűek senkihez képest, ne Párizs vagy Brüsszel mondja meg, mit tegyenek az olaszok"

– jelentette ki a Róma egyik legnagyobb terét megtöltő, 80 ezresre becsült tömeg előtt. Hozzátette: Európa a migrációról is azt állította, hogy megállíthatatlan "korszakváltó jelenségről van szó, de elég volt egy kis bátorság, és sikerült elérni, hogy a migránsok ne kössenek ki az olasz partokon".

Matteo Salvini beszéde állt a Liga legelső római tömegmegmozdulásának központjában: a június elsején megalakult olasz kormány miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere a kormány eddigi eredményei helyett elsősorban a Liga programját vázolta, amellyel az európai parlamenti választásokat követően újjá akarja építeni Olaszországot és Európát is.

A ragyogó napsütésben, ünnepi hangulatban zajló pártdemonstráció színpadát az "Itália felemeli fejét!" szövegű transzparens fedte be a "Hat hónap kormányzás a józan ész jegyében" jelmondattal együtt. Az olasz rendőrség szabadidős felsőjét viselő Matteo Salvini kijelentette: több mint hat hónapos "rendkívüli" kormányzás után a Liga az olasz választók felhatalmazásával arra készül, hogy "rendet teremtsen".

Jobboldaliak vagyunk és ezt nem tagadjuk meg"

- hangsúlyozta Matteo Salvini, aki munkahelyteremtést, egészségügyi és nyugdíjreformot, biztonságot, a hagyományos családot védelmező politikát ígért és bejelentette, hogy amíg a Liga kormányon van, nem vezetnek be új adókat. Hangsúlyozta, hogy a Liga-M5S kormánya nem az európai parlamenti (EP)választásokig, hanem legalább további öt évig, az új EP-ciklus végéig fog tartani. Beszédében többek között a néhai Martin Luther King amerikai emberjogi aktivista, Alcide De Gasperi, az Olasz Köztársaság első miniszterelnöke és a néhai II. János Pál pápa szavait idézte.

Elemzők szerint Salvini a tőle megszokottnál mérsékeltebb beszédet tartott, de célját ezzel is elérte. A demonstráció a Liga erejét volt hivatott bizonyítani és a párt választói megtöltötték a Piazza del Popolo teret. Sikerült megmutatnia, hogy mostanra a Liga már nem az észak-olasz térség kizárólagos pártja, amely a Rómától és Dél-Olaszországtól való elszakadást hirdeti, hanem nemzeti méretűvé erősödött "nyugodt, de tettre kész" politikai erő, Olaszország egészét képviseli. A közvélemény-kutatások adatai szerint a márciusi parlamenti választásokon 17,4 százalékkal teljesítő párt jelenleg 34,7 százalékon áll. Ezzel a Liga a legnagyobb olasz párttá vált, maga mögé utasítva a márciusi 32,7-ről 24,9 százalékra visszaesett M5S-t.

Az északi tartományokból érkezett Liga-szavazók mellett a többség Közép- és Dél-Olaszországból csatlakozott. Jelen voltak az Északi Ligába 1989-től belépett észak-olaszok a Velencei Köztársaság függetlenségét hirdető zászlókkal és az utódpártra, a 2013-ban alakult Ligára szavazó huszonévesek is: "Változást akarunk, munkahelyeket, és bízunk a Ligában" - nyilatkozott egy Molise tartományból jött fiatalember az MTI-nek. A "Stop az invázióra!" feliratú óriástranszparenst vivő Lazio tartománybeli Liga-csoport vezetője elmondta, hogy nem a háború elől menekülőkre mondanak nemet, hanem a bűnöző migránsokra. Hangsúlyozta, hogy követik és elismerik Orbán Viktor magyar miniszterelnök migrációs politikáját.

A Liga demonstrációja egyperces csenddel kezdődött az olaszországi Ancona egyik szórakozóhelyen történt tragédiában meghaltak emlékére. Matteo Salvini a pártmegmozdulás után a helyszínre látogatott.

Torinó központjában a No Tav mozgalom vonul fel a Lyon-Torinó közötti nagysebességű vasútvonal megépítése ellen tüntetve. A mozgalmat eredetileg az M5S szavazóbázisa alkotta, amely most a kormánypárt elleni jelszavakat skandált.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Súlyos vízválság fenyegeti a Földet

Súlyos vízválság fenyegeti a Földet, népességének negyede már most sem jut elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvízhez – hívta fel a figyelmet Juhász Árpád geológus szombaton az M1 aktuális csatornán.

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Zamárdinál

Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülőgép Zamárdi térségében szombaton, az eset során senki sem sérült meg – tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Fogy a levegő Botka László körül

Fogy a levegő Botka László körül

A kínos ügyek, az ellenzéki pártok közötti koalíciós egyeztetések miatt is nehéz napjai lehetnek a mindeddig a legyőzhetetlenség mítoszában élő polgármesternek – írja a Magyar Hírlap.

Még mindig sok a kérdőjel Jeffrey Epstein halála körül

Még mindig sok a kérdőjel Jeffrey Epstein halála körül

Az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt amerikai milliárdos Jeffrey Epstein felakasztotta magát – áll az igazságügyi orvos szakértő pénteken este New Yorkban kiadott hivatalos jelentésében.

Így lett a Szigetből a főváros második, ezúttal egy hétig tartó melegfelvonulása

Így lett a Szigetből a főváros második, ezúttal egy hétig tartó melegfelvonulása

Szivárványos zászlók mindenütt, életveszélyes tömeg a színpad előtt. Ilyen volt idén a Sziget Fesztivál.

A rendőrség több mint 400 milliárd forintot fordított határvédelemre 2015 óta

Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére