Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Román nacionalisták provokáltak Sepsiszentgyörgyön

Filipp Dávid

2020.06.04. 14:39

Nem kell meglepődni, tőlük csak ennyire futja.

Május közepén a román parlament nagy többséggel – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elutasítása és az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség tartózkodása mellett az összes többi párt támogatásával – fogadta el azt a törvényt, amely szerint Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést.

Az ilyen lépések egyértelműen hozzájárulnak ahhoz, hogy ultranacionalista román álcivil szervezetek beletöröljék a lábukat a magyarságba. Az egyik legvéresszájúbb magyargyűlölő alakulat, a Calea Neamului (A nemzet útja) egyesület pedig most sem tétlenkedett.

Az egyesület ugyanis a Facebook-oldalán közölte, hogy Sepsiszentgyörgy központjában, a rövid időre Moldvát és Erdélyt is elfoglaló Vitéz Mihály havasalföldi vajda lovas szobra előtt verses, zenés műsorral ünneplik meg csütörtökön délután 14 órától a trianoni békeszerződés centenáriumát.

Sărbătorim Trianonul la Sfântu Gheorghe.
Asociația Calea Neamului organizează joi, 4 iunie, începând cu ora 14, un...

Posted by Calea Neamului on Tuesday, June 2, 2020

 

A nacionalista szervezetet egy brassói pályaelhagyó orvos vezeti, aki saját Facebook-oldalán botrányos kijelentésekkel indokolta meg, hogy miért pont Sepsiszentgyörgyön vonulnak fel.

Azért megyünk Sepsiszentgyörgyre és nem Brassóba, Iașiba vagy Craiovára, mert ott az irredenta magyarok nem kérnek autonómiát

– írta Mihai Tîrnoveanu.

A Calea Neamului folyamatosan a magyarellenes provokációival kerül be a sajtóba.

Múlt héten például az úzvölgyi katonatemetőben jelentek meg, ahol a román hősök napját ünnepelték. Tîrnoveanua a Facebook-oldalán kezdeményezte az eseményt. Ez az ortodox papok által tartott vallási ceremóniával kezdődött. Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy – a román hatóságok által hivatalosan cáfolt – dokumentum szerint e temetőben nyugszanak.

Prezent, răspund în fața Eroilor Armatei Române de la Valea Uzului! Mă duc la mormintele strămoșilor mei.
De Înălțarea...

Posted by Mihai Tîrnoveanu on Monday, May 25, 2020

 

Tîrnoveanu a beszédében az egy évvel ezelőtt június 6-án (Krisztus mennybemenetelének az ortodox ünnepén) tartott hősök napját idézte, amikor mintegy ötezer román érkezett a helyszínre, akinek a temetőbe való bejutását – fogalmazása szerint – „a piros-fehér-zöld élőlánc sem tudta megakadályozni”. A nacionalista vezér szerint az Úzvölgyében elesett román katonák áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg a román nagy egyesülés, és nem kerülhetett volna sor a trianoni békeszerződésre sem.

Februárban a Calea Neamului Bukarestben akart tüntetni. Ezen a rendezvényen azt kérték volna az államfőtől, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási törvény módosítását, mely szerintük második hivatalos nyelvvé teszi Romániában a magyar nyelvet. A bukaresti polgármesteri hivatal viszont betiltotta a megmozdulást.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére