Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Pakisztánban tiltják John Lennon "Imagine" címû dalának a lejátszását

Vincze Viktor Attila

2017.08.28. 18:28

Egy karachi-i magániskola betiltotta John Lennon klasszikus "Imagine" címû dalának elõadását az egyik iskolai koncerten, arra hivatkozva, hogy a dal szövege sértené az iszlám vallású, Pakisztánban hatályos istenkáromlási törvényeket.
KARACHI, 18:28

Egy karachi-i magániskola betiltotta John Lennon klasszikus "Imagine" című dalának előadását az egyik iskolai koncerten, arra hivatkozva, hogy a dal szövege sértené az iszlám vallású, Pakisztánban hatályos istenkáromlási törvényeket.

A Karachi Gimnáziumban (Karachi Grammar School, KGS) az eredeti tervek szerint a diákok a középiskola hagyományainak megfelelően a Beatles énekesének 1971-es (a békéről szóló) dalát adták volna elő az éves koncertjükön, közösen elénekelve azt.

Azonban az iskola vezetése megtiltotta a dal előadását – úgymond óvatosságból – azután, hogy Ansar Abbasi, az egyik legnagyobb példányszámú pakisztáni angol nyelvű lap, a The News International szerkesztője arra hívta fel iszlamista olvasótáborának figyelmét az egyik internetes közösségi oldalon, hogy John Lennon "Imagine" című dalának a szövege vallási érzékenységet sérthet.

A KGS középiskola vezetése annak ellenére tiltotta be John Lennon dalának előadását, hogy az iskola igazgatója angol, és az esemény ahol éneketek volna, teljesen zárt körű.

A dal eléneklését megakadályozó Abbasi az eset után azt a tanulságot szűrte le Twitteren, hogy:

ez is azt bizonyítja, hogy mind a vallásos, mind pedig a liberális szélsőségesség megelőzéséhez szükséges a Korán oktatása az iskolákban."

Pakisztán hivatalosan az Amerikai Egyesült Államok egyik legjelentősebb szövetségese az India és Afganisztán közötti térségben. Iszlám ország, atomhatalom, amelynek az Afganisztánnal határos részeit nagyrészt az afgán törzsek uralják. Az illegális migrációnak és szélsősége iszlám mozgalmaknak az egyik melegágya.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Epstein éppen a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét

A halála előtt pontosan két nappal írta alá a végrendeletét Jeffrey Epstein milliárdos, akit emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba, és aki gyanús körülmények között öngyilkos lett a börtönben.

„There is only one Europe”

„There is only one Europe”

PM Orbán and Chancellor Angela Merkel marked the 30th anniversary of Pan-European Picnic on Monday.

„1989-ben visszatért a remény, hogy a haza újra a magyarok otthona lesz”

„1989-ben visszatért a remény, hogy a haza újra a magyarok otthona lesz”

Az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott beszédet.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Csak idén több mint hétezer illegális határátkelést akadályoztak meg a boszniai hatóságok

Az idei esztendőben már több mint hétezer migránst akadályoztak meg a boszniai hatóságok abban, hogy illegálisan belépjen az országba – közölte Zoran Galic, a boszniai határőrség parancsnoka a Nezavisne Novine című napilappal.

Megbukott az érettségin egy angol diáklány, mert azt írta a vizsgán, hogy a muszlim „halal” vágás undorító

Megbukott az érettségin egy angol diáklány, mert azt írta a vizsgán, hogy a muszlim „halal” vágás undorító

A dolgozatot javító tanár szerint a lány obszcén, rasszista és iszlamofób gondolatokat vetett papírra.

Felgyújtották az FPÖ irodáját Sankt Pöltenben, az egyik elkövető migráns volt

Felgyújtották az FPÖ irodáját Sankt Pöltenben, az egyik elkövető migráns volt

Az eset még múlt hétfőn történt, de csak most hoztak nyilvánosságra részleteket róla.

Szükségszállást nyitottak a Soroksári úti tűzeset rászorulóinak

Ferencváros önkormányzata szükségszállást nyitott a kerület polgármesteri hivatalában azok számára, akik a Soroksári úti tűz miatt nem tudják megoldani lakhatásukat.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére