Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nyolc éve tart már a szíriai háború és messze még a vége

Vincze Viktor Attila

2019.03.18. 21:48

A Szíria területén nyolc éve zajló fegyveres harc eddig közel 400 ezer halottal és több milliárd dolláros anyagi károkozással járt. Jelenleg nem lehet megjósolni, hogy mikor érhet véget a háború, mivel Idlíb tartományt továbbra is a dzsihadisták tartják megszállás alatt.

Az arab tavasz néven ismertté vált közel-keleti rezsimváltoztatási kísérletsorozat egyik legnagyobb kudarcaként immár nyolc éve tart a háború Szíriában. Az AFP hírügynökség a szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontjának adataira hivatkozva azt közölte, hogy eddig már legalább 370 000 ember halt meg a szíriai területeken 2011. március 15-e óta tartó konfliktusban. 

Az Iszlám Állam létrejöttét követően a szír polgárháborúból már komoly regionális és nemzetközi katonai konfliktussá átváltozott fegyveres harcok a becslések szerint 112 ezer polgári áldozatot követeltek, akik között 21 000 a gyermek és 13 000 a női áldozatok száma.

A többfrontos háborúban az Aszad elnökhöz hű kormányerők több mint 125 ezer katonát veszítettek. A kurdok 67 000 főt, míg a dzsihadista szélsőséges erők – tehát főként az Iszlám Állam, a Hayat Tahrir al-Sham és az al-Kaida – pedig 66 000 katonájukat veszítették el az összecsapások során.

A Szíria nagy részét fizikailag elpusztító, elhúzódó háború miatt 13 millió szíriai távozni kényszerült az otthonából, akik közül legalább 6 milliónyian az ország határain kívülre menekültek. A harcok okozta anyagi kár mértéke több milliárd dollárra tehető. 

Az orosz és iráni katonai segítségnek köszönhetően ország területének közel a kétharmadát visszafoglalta mostanra a szír kormányhadsereg. Azonban még messze nem ért a végéhez a háború, mivel a lázadó iszlamista erők által ellenőrzött Idlíb tartományban 70-100 ezer iszlamista gyűlt össze. Ezeknek a dzsihadistáknak pedig nem kell semmilyen, a területük elleni komolyabb támadásra számítaniuk jelenleg a szír kormányerők részéről, mivel Idlíb visszafoglalását egyelőre teljesen megakadályozza a regionális hatalom Törökország, valamint a nagyhatalom Egyesült Államok és nyugati szövetségesei.

A helyzet rendkívül kényes Európa számára, mivel Idlíb tartománynak a szír kormány által történő visszafoglalása esetén a szélsőséges dzsihadisták és családtagjaik csak Európa felé menekülhetnek Törökországon keresztül.

Megoldást ennek a helyzetnek a kezelésére, illetve a polgárháború végleges lezárására is csak az összes érintett nagyhatalom, valamint regionális hatalom közötti békemegállapodás jelenthetne, aminek a tető alá hozására nincs reális esély. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére