Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Német média: Románia elfoglalta Erdélyt

Nagy Gábor

2018.12.04. 13:05

Kiborult a román külügy, egy német hírügynökség, a DPA és a közszolgálati ZDF úgy fogalmazott, hogy Románia annektálta Erdélyt.

Felháborodott közleményt adott ki a román külügy és a berlini nagykövet, miután a DPA és a ZDF a „nagy egyesülés” (Erdély és Románia „egyesülése”) kapcsán annexiót emlegetett.

A DPA december 1-én azt írta: „Románia Erdély bekebelezésének századik évfordulóját ünnepli”, Erdélyt pedig „korábbi magyar tartományként” emlegették. A hírügynökség felidézte: az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését követően Erdély bekebelezésével Románia addigi területe a harmadával bővült. Végül szót ejtettek a magyar és a német kisebbségekről is.

Sivalkodnak a románok

A román külügy szerint nem a történelmi igazságot tükrözi a megfogalmazás; a berlini nagykövet levélben fordult a DPA hírügynökséghez.

A külügyminisztérium azt írta: megdöbbenve vették tudomásul a beszámolót. Szerintük

nem a történelmi igazságot tükrözi, nevezetesen azt, hogy Erdély kinyilvánította az akaratát a Romániához való csatlakozásra.”

Hozzátették: „Az említett hírben tapasztalható, tudatlanságból vagy rossz szándékból fakadó súlyos hibák sértik a történelmi igazságot és a versailles-i (1919) és a trianoni (1920) békeszerződéseket. Minden olyan próbálkozás, amely e momentum csonka vagy lejárató célzatú bemutatását célozza, ellentétes a sajtó alapvető küldetésével, amely a korrekt és objektív tájékoztatásban merül ki. Ilyen értelemben a külügyminisztérium a berlini román nagykövetségen keresztül a DPA-hoz és a ZDF-hez fordult a helyzet tisztázása és a hírek pontosítása végett”.

Román zászló lobogott a Kékestetőn december elsején

Itt egy Facebook-poszt, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Emil Hurezeanu berlini nagykövet pedig levélben fordult a DPA-hoz, elfogadhatatlannak nevezte az egyébként magánkézben lévő DPA megfogalmazását, és a „súlyosan hibás történeleminterpretáció” kijavítására szólította fel a hírügynökséget.

Ha az 1918. december 1-jei, az önrendelkezés elvén és a többség demokratikus voksán alapuló, a versailles-i és trianoni békeszerződések által elismert határozat egyenértékű Hitler 1938-as (Ausztriát bekebelező) Anschlussával, akkor mi – én mint a NATO- és EU-tag Románia nagykövete és Ön, a német DPA vezérigazgatója – teljesen eltérő korban és világban élünk”

– fogalmazott Hurezeanu.

Majd leszögezte: az első világháború utáni teljes geopolitikai berendezkedést nem lehet „annektálások soraként” beállítani. A berlini román nagykövet ezért ennek a „súlyos értelmezési hibának” a helyreigazítását követelte a német közszolgálati hírügynökségtől.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

„Nincs polgármesterváltó hangulat”

Nincs se kormányváltó, se polgármesterváltó hangulat az országban a felmérések alapján – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője hétfő reggel az M1 csatornán.

Saját maguknak mondanak ellent Gyurcsányék

Saját maguknak mondanak ellent Gyurcsányék

Tavaly novemberben kezdődött a fűtési szezon a DK-nál.

Juncker calls Orbán a „blind national politician”, gets smacked by the Hungarian PM

Juncker calls Orbán a „blind national politician”, gets smacked by the Hungarian PM

In his regular Friday morning radio interview, Viktor Orbán mainly talked about the new European Commission – and slammed the failed former President of the European Commission, Jean-Claude Juncker.

Varga Judit ma oszt kötényt Brüsszelnek

Varga Judit ma oszt kötényt Brüsszelnek

Hazánk újdonsült igazságügyi minisztere, Varga Judit, ki nem mellesleg igazolt labdarúgó az FC Saint-Michel labdarúgócsapatánál, Brüsszelbe látogat, hol ismét a jogállamiság lesz terítéken. Ki gondolta volna?

A Ligetben jön létre Magyarország első „okosvárosrésze”

Magyarország egyik első okosvárosrésze jön létre 2023-ra a Liget Budapest Projekt Smart Liget koncepciójának köszönhetően, az Európában is egyedülálló megoldásoknak köszönhetően a városrész a főváros egyik legkörnyezetbarátabb, zéró emissziós helye lesz – mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Tarlós vezet a bohócok előtt

Tarlós vezet a bohócok előtt

Szűk egy hónappal az önkormányzati választások előtt Tarlós István vezet a budapesti főpolgármester-jelöltek versenyében. Karácsony Gergely a második, Puzsér Róbert a harmadik, Berki Krisztián pedig a negyedik helyen áll a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint.

Ez lett a sorsa a buddhista templomból kimentett tigriseknek

Ez lett a sorsa a buddhista templomból kimentett tigriseknek

Vírusfertőzésben pusztult el a hírhedt thaiföldi Tigris Templomból kimentett nagymacskák több mint fele a helyi média szerint.

Miskolci Cinefest: kiszakadva a hollywoodi tömegfilmek popcornszagú világából, vissza a klasszikus filmművészetbe

Miskolci Cinefest: kiszakadva a hollywoodi tömegfilmek popcornszagú világából, vissza a klasszikus filmművészetbe

Idén szeptember 13 és 21. között rendezik meg a 16. Cinefest Nemzetközi Filmfesztivált. Élménybeszámoló az első hétvégéről.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére