Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Negyvennyolc amerikai tagállam trösztellenes vizsgálatot indított a Google ellen

Forisek Ádám

2019.09.10. 09:10

A Facebook után a Google is sorra kerül.

Egyedül Kalifornia és Alabama nem csatlakozott a kétpárti egyetértéssel vizsgálatot követelő államokhoz. Támogatja viszont a kezdeményezést a főváros, Washington kerülete, valamint Puerto Rico, amely az Egyesült Államok társult állama.

Fotó: AFP

Ken Paxton a szövetségi legfelsőbb bíróság épülete előtt, mintegy tucatnyi tagállam ügyészével közösen tartott tájékoztatóján úgy fogalmazott: „a Google uralja az internetes reklámpiacot és az internetes keresőszolgáltatásokat”. Mindazonáltal óvatosan fogalmazott, mert nem jogi perek, hanem csupán széles körű vizsgálatok megindításáról beszélt.

A texasi ügyész elmondta: az első vizsgálatok az online hirdetési piacra összpontosítanak. A The Washington Post című amerikai lap által közölt felmérés szerint a Google ezen a piacon vezető szerepre tett szert, és az idén már 48 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el.

Ők uralják a vásárlói és az eladói piacot, az internetes árverések piacát, továbbá a YouTube szolgáltatásaival együtt a videós piacot is

– hangsúlyozta Paxton.

Több tagállam azonban nemcsak emiatt indít vizsgálatot, hanem kifogásolja a keresőszolgáltatások módszereit és a felhasználók adatainak szerintük nem megfelelő védelmét is.

Sean Reyes, Utah állam ügyésze kifejtette, hogy „nincs abban semmi kivetnivaló, ha valakinek uralkodó szerepe van egy piacon, ha közben tisztességesen jár el”. Hozzáfűzte: bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a Google üzleti gyakorlata panaszra ad okot.

A Google nem kívánta kommentálni a 48 állam közös vizsgálatának bejelentését, csupán korábbi közleményeire hivatkozott. Ezekben a kaliforniai nagyvállalat azt ígérte, együttműködik a hatóságokkal.

Múlt hét pénteken a Facebook ellen indítandó trösztellenes vizsgálatot jelentette be Letitia James, New York állam ügyésze, aki közölte azt is, hogy a vizsgálathoz több amerikai állam – New York mellett Colorado, Észak-Karolina, Florida, Iowa, Nebraska, Ohio, Tennessee és a szövetségi főváros, Washington is – csatlakozott. Valamennyi államban azt feltételezik, hogy a Facebook a közösségi média területén meglévő monopolhelyzetét felhasználhatta a verseny korlátozására.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Hódmezővásárhelyen politikai okokból Bessenyei Ferenc tiszteletét is képesek voltak megtorpedózni

Hódmezővásárhelyen politikai okokból Bessenyei Ferenc tiszteletét is képesek voltak megtorpedózni

„Az 50-es években, a Rákosi-korszakban nagyobb volt a színházak szabadsága annál, ahogy most Vásárhelyen egy előadóművészi díj bírálóbizottságát gyámság alá helyezte, ülésének jegyzőkönyvét manipulálta, javaslatát irányított döntéssel, öncélúan felülbírálta a politika” – mondta Bessenyei Ferenc özvegye a Márki-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi városvezetés eljárásáról, amivel politikai okokból megtorpedózta Nemcsák Károly kitüntetését.

Minden akadály elhárult a Brexit elől

Jövő pénteken végre tényleg kilép Nagy-Britannia az Európai Unióból.

Ha a focihoz nem is, az arrogáns közlemények megírásához ért az MLSZ

Ha a focihoz nem is, az arrogáns közlemények megírásához ért az MLSZ

Indokolatlanul magas lóról osztja az észt a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Gyógyszert Gyurcsánynak!

Gyógyszert Gyurcsánynak!

Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán panaszkodik. Anna leányának antibiotikumot kell szednie és kéri az apját, váltsa ki a gyógyszert.

A győri MSZP-s nem kockáztat, a Fidesz polgármester-jelöltjére szavaz vasárnap

A győri MSZP-s nem kockáztat, a Fidesz polgármester-jelöltjére szavaz vasárnap

Mintha Bárány Istvánnak, a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP alkotta ellenzéki összefogás jelöltjeként október 13-án nyert önkormányzati képviselőjének megjött volna a józan esze. Ellenzéki képviselőként ugyanis a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét támogatja a január 26-ai polgármester-választáson.

Ha leszbikus vagy, tök oké a kanapén majdnem szexelni és lebukni apád előtt

Ha leszbikus vagy, tök oké a kanapén majdnem szexelni és lebukni apád előtt

A Douwe Egberts is beszállt a homoszexualitást reklámcélra felhasználó cégek sorába.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére