Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Muszlimok miatt utasított el egy keresztény menedékkérõt a brit kormány

Forisek Ádám

2019.03.26. 20:35

Még csak nem is tudta a belügy egyenesen megmondani az iráni menekültnek, hogy miért utasították el kérelmét. Helyette megkérdõjelezték, hogy õszinte volt-e megtérése a keresztény vallásba, és veszekedni kezdtek vele.

Elutasította a brit belügyminisztérium egy, a keresztény hitre áttért iráni férfi menedékkérelmét. A kérvényező azzal magyarázta döntését, hogy meglátása szerint a kereszténység sokkal békésebb vallás, mint az iszlám. A brit kormányzat arra hivatkozva utasította el a menedékkérelmet, hogy a belügyminisztérium szerint a kereszténység "nem is békés."

A bizarr történet főszereplője, az iráni menedékkérő ugyanis azt vallja, hogy míg az iszlám bosszúszomjas és erőszakos, addig a kereszténységben a fő hangsúlyt a béke, megbocsátás és szeretet kapja.

A Times beszámolója alapján mindez annyira felháborította a brit belügy dolgozóját, aki az iráni férfi esetét vizsgálta, hogy átvedlett teológussá.

A belügyes ugyanis kiválasztott bizonyos részeket a Bibliából (úgy, mint Máté 10:34-et, vagy a Jelenések könyvét), hogy bebizonyítsa a menedékkérőnek, hogy a kereszténységről alkotott képe hamis, és a Biblia "tele van bosszúszomjas, erőszakos és pusztítással kapcsolatos történetekkel."

Az említett példák ellent mondanak azon állításának, hogy Ön azért tért meg a keresztény vallásra, mert az »békés« lenne"

– állt a levélben, ami szemlátomást igencsak passzív-agresszívra sikeredett.

Az ügyben megszólalt az anglikán egyház részéről Durham püspöke is, Paul Butler. Szerinte döbbenetes, hogy a kormány egy másik emberi lény sorsáról az alapján dönt, hogy félreérti és félremagyarázza a Bibliát.

A Jelenések könyvére hivatkozva állítani azt, hogy a kereszténység erőszakos olyan, mint azt kijelenteni, hogy egy klímaváltozásról szóló kormányzati jelentés szökőárakat és szárazságot szeretne elérni."

Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az Egyesült Királyság, még ha csak névleg is, de egy keresztény ország, ahol a királynő egyéb címei mellett az anglikán egyház feje, és mint ilyen, eskü kötelezi arra, hogy megvédje a hitet.

De akkor mégis hogy történhet meg ilyen abszurd eset, ráadásul nem is először?

Emlékezzünk csak Asia Bibi kálváriájára. A pakisztáni nő szintén keresztény hite miatt volt kénytelen elmenekülni hazájából, és menedékkérelmét Nagy-Britanniába adta be. Ezt a brit kormányzat csuklóból elutasította, és ha megnézzük az okot, rájöhetünk, hogy itt egy konkrét tendenciáról van szó.

Asia Bibi befogadása ugyanis a brit vezetés szerint sértette volna az ott élő muszlim közösséget.

És itt érhető tetten, hogy miért utasították el egy újabb keresztény menekült kérelmét a britek. Hiszen az Egyesült Királyság területén több mint hárommilliós muszlim közösség tartózkodik, a britek temérdek külföldi és kettős állampolgárnak biztosítanak menedékjogot, köztük több radikális iszlamistának, különböző háborús övezetekből érkezett szélsőségeseknek.

Ez pedig több szempontból is ördöglakatba kényszeríti a brit kormányt: egyrészt ez a hatalmas muszlim tömeg szavazóbázisként is funkcionál, másrészt pedig az elmúlt években, évtizedekben a brit kormány annyi szívességet tett a bevándorlóknak, hogy ők ezt felhasználva rendkívül erős lobbicsoportokat tudtak létrehozni. Érzékletesen jelzi ezt az a tény, hogy például az iszlamofóbia "definiálásában" is muszlim szervezetekkel működött együtt a brit kormány, amelyet iránymutatóként szántak minden muszlim szervezetnek és politikai pártnak.

Ilyen viszonyok között tehát nem is csoda, hogy a brit kormány inkább a muszlimoknak akar gesztusokat tenni, a bajban lévő keresztényeket pedig sorsukra hagyja. A több évtizedes felelőtlen bevándorláspolitika meghozta "a gyümölcsét."

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Kinevezése után először üzent a nyilvánosságnak a tálib miniszterelnök

Három hónappal kinevezése után először szólalt meg a nyilvánosság előtt Hasszán Ahund molla, a tálibok kormányának ügyvivő miniszterelnöke: az állami televízióban szombaton közzétett hangüzenetében azt mondta, hogy a tálibok nem tehetők felelőssé a gazdasági válságért, és az ország hálás lehet a rezsimnek.

Tarlós István szerint a Városháza-ügynek a rendőrségen a helye

A jelenlegi Városháza-ügyet aligha lehetséges egy önkormányzati vizsgálóbizottság keretei között tisztázni – mondta egy interjúban Tarlós István. A korábbi főpolgármester szerint a tömegközlekedés működési felfüggesztésének ötlete is csak egy buta blöff volt Budapest vezetése részéről.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére