Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Migránstaxiztató brigádot tüntetnek ki Sorosék

888.hu

2020.02.11. 19:48

Az sem zavarja őket, hogy Olaszországban embercsempészet miatt emeltek vádat ellenük.

A Soros Györgyhöz köthető Amnesty International nevű szervezet Németországban működő irodája közleményben jelentette be, hogy díjat kíván adni a Iuventa nevű hajó legénységének, akik migránsfuvarozással foglalkoztak a Földközi-tengeren. Az álcivil szervezet emberi jogi díja mellé természetesen egy 10 ezer eurós (3,3 millió forint) pénzdíj is jár, és nem győzik hangsúlyozni, hogy az elismerést kétévente ítélik oda olyan személyeknek vagy szervezeteknek, akik a nehéz körülmények ellenére kiállnak az emberi jogokért. A Iuventát a német Jugend Rettet nevű szervezet üzemeltette 2016 júliusa és 2017 augusztusa között, ez idő alatt pedig több mint 14 ezer migránst mentettek ki a tengerből.

Sorosékat láthatóan nem zavarja, hogy a hajó legénysége ellen Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban is nyomozás folyt vagy utóbbi esetében jelenleg is folyik embercsempészet miatt. Igaz, a közleményben is megemlítik ezeket a tényeket, de olyan formában, hogy az egyszeri olvasó meg is sajnálja a matrózokat. Az Amnesty szerint ugyanis „a legénység mindössze embereket mentett meg a fulladástól”. Az olasz hatóságok 2017-ben foglalták le a Iuventát, Pia Klemp hajóskapitányt pedig akár 20 évre is börtönbe küldhetik.

Az olasz hatóságok szerint a nő összejátszott az embercsempészekkel, akik tengeri találkozási pontokon adták át neki a migránsokat. Az egyik átadásról felvételek is születtek, bár Klemp azt állította, hogy a fotók a hatóságok állításával szemben nem Líbiában, hanem Máltánál készültek.

Fotó: Wikipedia

A díjátadóra április 22-én kerül sor Berlinben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére