Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Miért gondolja az emberek többsége azt, hogy a pedofil Epsteint meggyilkolták?

Sümeghi Lóránt

2019.08.23. 15:40

Talán a mesékbe illően gyanús körülmények miatt.

Vajon hány embernek kell azt gondolnia egy halálesetről, hogy az nem úgy történt, mint ahogyan azt állítják, és hogy a rájuk aggatott „ostoba, paranoiás és összeesküvés-elméletekben hívők” címkét inkább „tudatos, megfelelő mennyiségű cinizmussal átitatott realistákra” kellene cserélni? Egy reprezentatív, 1000 fős amerikai mintából kiindulva 10-20 százaléknyi megkérdezett véleménye egy ilyen horderejű kérdésben talán elhanyagolható, ám a Rasmussen Reports közvélemény-kutató intézet felmérése szerint ennél jóval magasabb azok aránya, akik meg vannak győződve arról, hogy Jeffrey Epstein pedofil milliárdos nem öngyilkos lett, hanem eltették láb alól.

Az egy hete közölt felmérés szerint mindössze az amerikai felnőttek 29 százaléka hiszi el a hivatalos orvosszakértői jelentésben foglaltakat, azaz, hogy Epstein a 24 órás megfigyelés alatt álló magánzárkájában a lepedőjének segítségével akasztotta fel magát. Ezzel szemben a megkérdezettek 42 százaléka azt vallotta, biztos abban, hogy a Clintonékkal jó kapcsolatot ápoló, kiskorú szexrabszolgákat futtató milliárdost meggyilkolták. További 29 százaléknyi ember nem tudta eldönteni, hogy higgyen-e a hivatalos, öngyilkosságot megállapító jelentésnek.

Ha abból a szemszögből közelítjük meg ezeket a számokat, hogy hány százaléknyi embert győzött meg az incidens után felállított hivatalos diagnózis, nem rózsás a helyzet: 29 százaléknyi amerikai elfogadja, 71 százaléknyi pedig nem. Ez sokat elmond arról, hogy a Trump által emlegetett, átláthatatlan kapcsolati hálókból álló politikai, pénzügyi és médiaelitből álló mocsár [swamp] nem egy közéleti klisé, hanem a mindennapi emberek által is érzékelt probléma.

Úgy tört el Epstein nyaka, mint akit megfojtottak

Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy idegenkezűség okozhatta Epstein halálát, miután egybehangzó értesülések arról számoltak be az Egyesült Államokban, hogy a pedofil milliárdosnak pontosan úgy tört el a nyaka, ahogyan azoknak az áldozatoknak szokott, akiket erőszakosan megfojtanak. A boncolási eredmények fordulópontot jelenthetnek az ügyben, ugyanis Donald Trump elnök nem véletlenül rendelt el teljes körű vizsgálatot [...]

Az emberek nem hülyék, hiába sugallja azt a mainstream média

A Rasmussen-felmérés egy szűkebb szeletét is megvizsgálta a válaszadóknak, mégpedig azokat, akik szubjektív megítélésük szerint „közelről” figyelték az Epsteinról szóló híreket (67 százalék), és azokat, akik – szintén a saját bevallásuk szerint – „nagyon alaposan” követték az eseményeket (25 százalék). Azok közül, akik a legkitartóbban és legnagyobb figyelemmel kísérték a milliárdos ügyét, 56 százaléknyian állították azt, hogy Epsteint meggyilkolták. Ez a szám is hihetetlenül magas.

Azonban nem érthetetlen, hogy miért ennyire biztosak az amerikaiak abban, hogy jó esetben valami bűzlik az ügy körül, rosszabb esetben pedig egész egyszerűen likvidálták a célszemélyt. Ugyanis míg Epstein haláláról kimerítően tudósított a nemzetközi sajtó, addig az előzményekről kevésbé, ez a feladat értelemszerűen az amerikai sajtóra korlátozódott. Abból pedig érdekes tények és összefüggések derülnek ki.

#1 Az augusztus 10-i „öngyilkosságát” megelőzően Epsteint július 23-án öntudatlan állapotban, a nyakán tisztázatlan eredetű sérülésekkel találták meg cellájában.

A találgatások már ekkor elkezdődtek, és bár a hivatalos forgatókönyv szerint akkor is öngyilkosságot próbált magán elkövetni, Epstein állítása szerint a cellatársa, egy volt rendőr volt az, aki megpróbálta megfojtani. A cellatársa ügyvédje azonban ezeket a vádakat visszautasította, így a hihetetlen fizikummal rendelkező egykori zsaru, Nicholas Tartaglione, aki négy embert gyilkolt meg hidegvérrel, majd ásott el a kertjében, kikerült a képből.

Adódik a kérdés: eleve hogyan fordulhatott elő, hogy egy Epstein kaliberű bűnözőnek, aki az amerikai politikai elit nagyágyúi kapcsán olyan információkkal rendelkezik, amelyek gyökerestül felforgathatnák a rendszert, miért van egyáltalán cellatársa? Mi több, ha van is, miért pont egy köztudottan agresszív, hidegvérű gyilkos az?

#2 Hat nappal azután, hogy Epsteint megfigyelés alá vonták az állítólagos júliusi öngyilkossági kísérlete miatt, visszakerült a hétköznapi cellájába.

A jelentések szerint Epstein mentális állapota kellően kielégítő és kiegyensúlyozott volt, ezért nem tartották indokoltnak, hogy további megfigyelés alatt tartsák. A gyanúsan kevés ideig megfigyelt milliárdos hétköznapi cellájába való visszaengedését Dr. Ziv Cohen börtönpszichiáter úgy kommentálta, miszerint „az olyan elítéltek kapcsán, akiknek láthatóan voltak öngyilkossági kísérleteik a múltban, különös lenne mindössze 2-3 hét után megszüntetni a megfigyelésüket”.

Epstein éppen a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét

A New York Post bírósági dokumentumokra hivatkozva azt írja, hogy Epstein minden vagyonát egy ismeretlen összetételű társaságra hagyta. A részletek nem ismeretesek, így azt sem tudni, hogy kik a kedvezményezettek. Ami biztos, hogy a végrendelet a több mint 577 millió dolláros (nagyjából 169 milliárd forintos) vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi (több mint 16 milliárd [...]

#3 Törött nyelvcsont, kidülledt szemek – nem éppen az akasztás testi tünetei.

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint Epstein a lepedőjének segítségével akasztotta fel magát, ennek következtében többek között nyak- és nyelvcsonttörést szenvedett. Korábban mi is megírtuk, hogy a nyelvcsontot ért törések igencsak ritkák, az előfordulásuk százalékos lebontása a következő: minden második törést idegenkezűségből eredő fojtogatás idéz elő, és pusztán minden negyedik törést akasztás. Ha pedig kontextusba helyezzük Epstein sérüléseit a jelentésben rögzített kidülledt szemekkel, a számok szerint nagyon magasra rúg annak a valószínűsége, hogy Epsteint megfojtották.

#4 Mindkét őr ugyanakkor mulasztott.

A milliárdos felügyeletét ellátó börtönőröknek a munkaköri leírásuk szerint 30 percenként kellett ránézniük Epsteinre. Sajtóértesülések szerint ezt hajnali 3:30 és 6:30 között elmulasztották megtenni, mindketten aludtak ekkor. Mi több, a biztonsági kamera felvételeinek hiányát azzal magyarázták, hogy technikai hiba jelentkezett egy ideig, ezért nem volt bekapcsolva a rögzítés. Később kiderült, működtek a kamerák, ám azok tartalmát azóta sem tisztázták.

Lássuk tehát, hogy mit kell elhinnünk

Egy hihetetlen pénzügyi és politikai befolyással rendelkező pedofil milliárdost úgy hagytak öngyilkosságot elkövetni, hogy mindkét őr egyszerre mulasztott; hogy három héttel ezelőtt már egyszer állítólag megpróbált végezni magával; és ráadásul a 24 órás működéssel bíró biztonsági kamerák sem szolgáltak megfelelő bizonyítékokkal. Miközben Epstein

  • Bill Clinton pénzügyi támogatójaként járt is a Fehér Házban, továbbá 26 alkalommal adta kölcsön a magánrepülőjét, és még egy olajfestményt is birtokolt, amelyen Clinton egy kék színű női ruhában ül az Ovális Irodában;
  • emellett évtizedeken át olyan, elitek által látogatott, pedofilokat kiszolgáló szexpartikon vett részt, ahol mindent videóra vettek, hogy a résztvevők később politikailag zsarolhatók legyenek;
  • továbbá olyan horribilis vagyonnal rendelkezett, amelyet fél- és egymilliárd dollár (296 milliárd forint) körülire becsülnek.

Jóindulattal is kissé abszurd ez a történet, pedig a hivatalos jelentések szerint ez az igazság. Nem véletlenül kételkednek ebben a hétköznapi amerikaiak is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére