Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megtorpant a vírus terjedése Nagy-Britanniában

888 / MTI

2021.01.24. 15:03

Nagy-Britanniában megállt a koronavírus-fertőződések számának emelkedése, és sok országrészben már csökken az újonnan bekövetkező fertőzések száma, de még nincs itt az ideje a járvány megfékezését célzó korlátozások feloldásának – mondta vasárnap Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai-közéleti magazinműsorában elmondta azt is, hogy a nyolcvan éven felüli korosztály tagjainak és az idősotthonok lakóinak háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltást.

Az egészségügyi minisztérium friss adatai szerint országosan közelít a hatmillióhoz azoknak a száma, akik már megkapták a vakcina első dózisát.
Matt Hancock a vasárnapi BBC-műsorban elmondta: az nagy biztonsággal kimondható, hogy az oltás véd a súlyos betegség kialakulásától és a betegség szövődményei okozta halálozástól, az viszont még nem tudható egyértelműen, hogy mennyire akadályozza a vírus terjesztését a beoltottak által. Ezért elengedhetetlen, hogy egyelőre azok is tartsák magukat a korlátozásokhoz, akik már megkapták a vakcinát – mondta az egészségügyi miniszter.
Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak írt cikkében szintén hangsúlyozta: egyelőre nem ismeretes, hogy az oltás beadása miként hat a vírus további terjedésére.

Van-Tam professzor szerint ezért

nem lehet kizárni, hogy azok is tovább adhatják egy ideig a vírust, akik az oltás mindkét dózisát megkapták, tehát fontos, hogy a beoltottak is még tartsák magukat az előírásokhoz.

A tisztifőorvos-helyettes szerint biztos, hogy az oltási kampány eredményeként az élet visszatér a korábbi rendes kerékvágásba, de előbb meg kell törni a koronavírus terjedési láncolatát.
Matt Hancock egészségügyi miniszter a vasárnapi BBC-műsorban elmondta: Nagy-Britanniában 77 esetben azonosították a koronavírus Dél-Afrikában feltűnt variánsát.
Hangsúlyozta ugyanakkor: mindegyik eset olyanokhoz kötődik, akik korábban Dél-Afrikában jártak, a brit hatóságok nem észlelték, hogy a vírusváltozat a helyi közösségeken belül terjedne.

Ugyanez igaz a brazíliai variánsra, amelyet

Nagy-Britanniában kilenc fertőzött koronavírus-szűrési leletében mutattak ki.

A brit hatóságok mindkét országból megtiltották a beutazást, és a hét elejétől átmenetileg minden országból megszüntették a karanténkötelezettség nélküli beutazás lehetőségét.

Ezzel egy időben érvénybe lépett az a rendelkezés is, amelynek értelmében mindenhonnan csak 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet belépni az országba.
Boris Johnson miniszterelnök a héten nem zárta ki, hogy a brit hatóságok további határátlépési szigorításokat vezetnek be az új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozására.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére