Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megállapodtak az uniós vezetők: nem Weber lesz az Európai Bizottság elnöke

Bokor Gábor

2019.06.29. 09:45

Erről állapodtak meg a Die Welt című német konzervatív lap értesülése szerint az EU Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve kormányfői.

A lap szerint a megbeszéléseket Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vezette, és az európai pártcsaládok vezetőivel is egyeztették a döntést, amelyet végül Angela Merkel német kancellár is elfogadott. A lap egy jól értesült forrásra hivatkozva arról számol be, hogy az EU-tagállamok vezetői és az Európai Parlament (EP) vezető képviselői a következő két napban fognak egyeztetni arról, hogy a szociáldemokraták csúcsjelöltjét, a holland Frans Timmermanst jelöljék a bizottság élére vagy a néppártból nevezzenek meg másik jelöltet.

Fotó: AFP

A Die Welt szerint utóbbi esetben három ember neve vissza-visszatér az egyeztetéseken. A francia Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, korábbi belső piaci biztos, a bolgár Krisztalina Georgieva, aki jelenleg a Világbankot vezeti, korábban pedig a brüsszeli testület alelnöke volt, valamint Andrej Plenkovic horvát kormányfő lehet esélyes arra, hogy az Európai Bizottság élére kerüljön. Vasárnap rendkívüli uniós csúcsot tartanak Brüsszelben a kérdés tisztázására.

Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére a pártcsaládok először a 2014-es uniós tisztújítás előtt, a folyamat demokratizálására hivatkozva megnevezték csúcsjelöltjeiket azzal a deklarált céllal, hogy annak a pártcsaládnak a jelöltje kapja meg a bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak. 2014-ben az állam-, illetve kormányfők végül többségi szavazással, magyar és brit ellenvetéssel úgy döntöttek, hogy Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére