Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Már az amerikaiak is aggódnak Soros emberei miatt

888.hu

2020.06.06. 18:19

Túl sok jóra nem számíthatunk.

Amint arról a 888 is beszámolt május elején a Facebook közzétette a húszfős tartalomfelügyelő testület tagjainak nevét, vagyis azokét, akik a jövőben felülbírálhatják majd Mark Zuckerberg Facebook-alapító döntéseit.

Már akkor tudni lehetett, hogy a tagok közül sokan Soros György emberei.

Mi is felhívtuk erre a figyelmet, és úgy tűnik, már Amerikában is felfigyeltek a Soros-hálózat térnyerésére a legnagyobb közösségi oldalnál.

A Judicial Watch amerikai konzervatív jogvédő szervezet hosszú elemzésben nézte meg a tartalomfelügyelő testület tagjait.

A szervezet már az elemzés elején leszögezte, hogy a testület tele van baloldaliakkal, akik vélhetően cenzúrázni fogják a jobboldali tartalmakat.

Mint írják, a testület tagjainak több mint fele kötődik valamilyen módon Soroshoz, többen is nyíltan támadták Donald Trump amerikai elnök politikáját, valamint nagy összegekkel támogatták a Demokrata Pártot.

A Judicial Watch elsőként Sajó Andrással, az Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi alelnökével foglalkozott az elemzésben. Mint írják, Sajó a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) Justice Initiative-jénél volt igazgatósági tag. Az elemzésben aggasztónak nevezték a mély szálakat, amelyek Sajót Soroshoz kötik. Megjegyzik azt is, hogy Soros az OSF-en keresztül támogatja a legitim kormányok destabilizálását, a nemzeti határok és identitások eltörlését, zavargásokat finanszíroz, és politikai haszonszerzésből szítja a migrációt.

A Judicial Watch szerint a testületének legalább 10 további tagja kapcsolódik a Soroshoz kötődő baloldali szervezetekhez, amelyek részesültek a milliárdos tőzsdespekuláns nagylelkű adományaiból.

Alan Rusbridger, újságíró a Committee to Protect Journalists nevű szervezet igazgatósági tagja, amely 2018-ban 750 ezer dollárt kapott az OSF-től. Rusbridger továbbá egy olyan szervezetnél is dolgozott, amely a Soros-alapítvánnyal közösen szervezett konferenciákat.

Afia Asantewaa Sariyev, emberi jogi ügyvéd a Soros-féle Open Society Initiative-nél tevékenykedett program menedzserként. Az egyik kutatási területe a kritikus faji feminizmus.

Sudhir Krishnaswamy ügyvéd vezeti a progresszív Centre for Law and Policy Research nevű szervezetet, amely töbek között a transzneműek jogaira fókuszál. Ez a szervezet 2016 és 2018 között 1,6 millió dollárt kapott az OSF-től. Krishnaswamy alakulata továbbá az abortuszpárti Center for Reproductive Rights nevű szervezettől is kapott pénzt, amelyet szintén Sorosék finanszíroznak.

Julie Owono a párizsi Internet Sans Frontieres nevű szervezet ügyvezető igazgatója. Az elemzés szerint 2018-ban az Internet Sans Frontieres tagja lett a Global Network Initiative-nek, amely egy internetes felügyeleti konzorcium, amelyet szintén Soros finanszírozott.

Nighat Dad pakisztáni ügyvéd alapította a Digital Rights Foundation nevű non-profit szervezetet, amely 114 ezer dollárt kapott az OSF-től.

Ronaldo Lemos, a Mozilla Foundation igazgatótanácsában ült, amely 2016-ban 350 ezer dollárt kapott az OSF-től, de dolgozott egy Access Now nevű alakulatnál is, amelyet Sorosék szintén bőkezűen támogattak.

Tawakkol Karman pedig a szintén Soros által finanszírozott a Transparency International tanácsadói testületében ült.

Helle Thorning-Schmidt, volt dán miniszterelnök az Európai Külkapcsolatok Tanácsának testületében ül, amely 3,6 millió dollárt kapott Soroséktól 2016 és 2017 között. Továbbá a International Crisis Group nevű szervezetnél is tevékenykedik, amely 8,2 millió dollárt kapott az OSF-től és Soros, illetve a fia, Alexander is tagja a szervezet bizottságának.

Catalina Botero-Marino, a kolumbiai Los Andes jogi egyetem dékánja, amely 2016 és 2018 között 1,3 millió Soros-dollárt kapott. Botero-Marino továbbá tagja volt az Article 19 nevű szervezet bizottságának is, amely 2016 és 2018 között 1,7 millió dollárt kapott az OSF-től.

Maina Kiai, a Global Alliances and Partnerships at Human Rights Watch nevű szervezet igazgatója. Ez az alakulat 275 ezer dollárt kapott Soroséktól 2018-ban.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére