Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ha rábólintanak, a Pfizer órákon belül szállítani tudja a vakcinát

MTI - 888.hu

2020.11.19. 17:41

A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását – mondta csütörtökön a gyógyszeripari óriásvállalat vezérigazgatója.

 

Albert Bourla a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: a cég néhány napon belül világszerte kérvényezni fogja az illetékes felügyeleti szervektől az oltóanyag forgalmazásának engedélyezését, és készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást.

Hozzátette: a gyártás jelenleg is folyamatos, és az év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcina készül.

Bourla közölte: mindez azt jelenti, hogy már látszik az a fény az alagút végén, és a jövő év második felére már egész más lesz a járványhelyzet, mint most.

„Legyünk türelemmel, és ennek az egésznek hamarosan vége lesz”

– fogalmazott a Pfizer vezérigazgatója.

A minap a vakcina kidolgozásában részes másik cég, a BioNTech vezetője is azt mondta, hogy már jövő nyáron sokkal jobb lesz a járványhelyzet, mint most, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.

Ugur Sahin professzor, a BioNtech társalapítója és vezérigazgatója a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta: a Pfizerrel közösen kifejlesztett oltóanyag már akkor is drámai mértékben csökkentené a koronavírus-járvány terjedését, ha nem 90 százalék feletti, hanem 50 százalékos lenne a hatékonysága.

A Pfizer és a BioNtech gyógyszergyártó csoport e hónap elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján meghaladja a 90 százalékot.

A Pfizer e héten közölte, hogy

a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot.

A Sky Newsnak adott csütörtöki interjúban a Pfizer vezérigazgatója kijelentette: a cég napokon belül világszerte elkezdi az engedélyeztetéshez szükséges információk átadását a felügyeleti hatóságoknak, és onnantól e hatóságok döntésén múlnak a továbbiak.

„Célunk az, hogy amint megadják az engedélyt, pár órán belül megkezdjük a szállítást”

– mondta Albert Bourla.

Hozzátette: minél gyorsabban adja meg a forgalmazási engedélyt egy-egy ország, annál hamarabb hozzájut a vakcinához.

A Pfizer vezérigazgatója szerint az etikai meggondolások is azt diktálják, hogy ha egy ország a többieknél előbb jut döntésre, akkor állampolgárai rögtön hozzájussanak az oltóanyaghoz, mivel minden egyes nap életeket jelent.


Boris Johnson brit miniszterelnök legutóbbi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a brit kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból.

Johnson szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését.

Részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Perelik az Apple-t, hogy távolítsa el a Telegramot, mert nem cenzúrázzák eléggé

Perelik az Apple-t, hogy távolítsa el a Telegramot, mert nem cenzúrázzák eléggé

Perelik a cenzúrázót, hogy cenzúrázzon még jobban: a Parler után a Telegramot is el akarják tüntetni. Mindeközben a fél világ a cenzúrázó Apple ellen fordult a szólásszabadság korlátozása miatt. Most akkor mi legyen?

Gyurcsányék családi cége a DK-nak is adott kölcsön – kamatra

Gyurcsányék családi cége a DK-nak is adott kölcsön – kamatra

A cégük uniós pályázaton nyert pénzből adott kölcsön, ezen próbáltak nyerészkedni.

Elvileg Navalnij ügye nem izgatja Putyint, pedig az elnök titkos birtokát leplezte le

Elvileg Navalnij ügye nem izgatja Putyint, pedig az elnök titkos birtokát leplezte le

Nem követel külön figyelmet Vlagyimir Putyin orosz elnök részéről Alekszej Navalnij ellenzéki politikus előzetes letartóztatásának és jogai tiszteletben tartásának ügye – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

Ha már Angela Merkel is tart a techóriásoktól, az elég ijesztő

Ha már Angela Merkel is tart a techóriásoktól, az elég ijesztő

De nem csak ő: Le Maire, Mélenchon, Obrador, a francia, német, japán, ausztrál, brazil, lengyel, magyar kormány, közéleti személyiségek Schiffer Andrástól Pamela Andersonig megrettentek a Big Tech valós hatalmától.

Az országos tiszti főorvos elmagyarázta, hogyan működnek a különböző vakcinák

Az országos tiszti főorvos elmagyarázta, hogyan működnek a különböző vakcinák

Müller Cecília arra kér mindenkit, hogy nyugodjon meg, és tájékozódjon megbízható forrásból.

Soros most a németeket próbálja téríteni, és megmondja, mik az állampolgári kötelességeink

Soros most a németeket próbálja téríteni, és megmondja, mik az állampolgári kötelességeink

A milliárdos legújabb elképzelése szerint az örökkötvényektől a kerítés is kolbászból lenne a koronavírus okozta válságtól sújtott Európában – legalábbis erről győzködi a német és az EU-s döntéshozókat.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére