Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Már 15 ezer fölé emelkedett a török és szír földrengések halálos áldozatainak száma

888.hu/MTI

2023.02.09. 10:20

A sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik.

 

A török katasztrófavédelem (AFAD) csütörtök hajnali összesítése szerint az országban 12 391-en haltak meg a 7,8-as erősségű földrengés, illetve az azt követő utómozgások miatt. Ennél pusztítóbbnak csak az 1999-ben bekövetkezett földrengés bizonyult, amely 17 ezer emberéletet követelt. Szíriában 2992 holttestre bukkantak eddig.

A hatóságok megerősítették azt is, hogy az anyagi kár szinte felmérhetetlen. Több település jóformán teljesen romokban hever, köztük Antakya (az ókori Antiochia) is.

Három nappal a katasztrófa után a térségben még folyamatosan kutatnak túlélők és holttestek után a délkelet-törökországi és észak-szíriai térségben, de a munkát – egybehangzó hivatalos közlések szerint – nehezíti a hideg és a helyszínek nehéz megközelítése az infrastruktúra súlyos károsodása miatt. A török katasztrófavédelmi szervek munkáját számos külföldi mentőegység segíti, köztük több magyar is.

 

Recep Tayyip Erdoğan török államfő szerdán a térségbe látogatott. Az ország hatóságait bírálatok is érték, hogy nem cselekedtek kellő hatékonysággal a katasztrófa bekövetkezte után. Az elnök elismerte, hogy voltak hiányosságok a hatóságok reagálásában, de hangoztatta, hogy egy ilyen méretű katasztrófára lehetetlen felkészülni. Arra kérte a lakosságot, hogy ne üljön fel a provokációknak, és a katasztrófavédelem tájékoztatását kövesse.
„Ma az egység, a szolidaritás ideje van.”
– mondta, és bejelentette, hogy a károsult családoknak 10 ezer török líra (mintegy 192 ezer forint) anyagi támogatást nyújtanak.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére