Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Likvidálta az Iszlám Dzsihád parancsnokát az izraeli hadsereg

Sümeghi Lóránt

2019.11.12. 09:38

Megölte Bahá Abu al-Attát, az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet műveleti parancsnokát az izraeli hadsereg egy kedd hajnali, célzott légicsapásban.

A támadás Atta gázai otthonát érte. A csapásban egy másik ember, egy nő is meghalt, ketten pedig megsebesültek. Közleményében az izraeli hadsereg tudatta, hogy

a támadást Benjámin Netanjahu kormányfő és védelmi miniszter hagyta jóvá.

Fotó: AFP

Indoklásuk szerint Atta volt a felelős a szervezet által a zsidó állam ellen az elmúlt hetekben a Gázai övezetből indított mesterlövész-akciókért, továbbá rakéta- és dróntámadásokért, valamint további hasonlókat tervezett.

Az Iszlám Dzsihád közleményben erősítette meg, hogy Atta meghalt, s egyben megtorló akciókat helyezett kilátásba Izrael ellen. Az izraeli sajtó egyértelműen „Teherán embereként” azonosította Attát, miután az Iszlám Dzsihád Irán támogatását élvezi.

Háborús készültség

A csapásra válaszul a Gázai övezetből rakétákkal támadták meg a környező izraeli területeket. Tel-Avivban és más központi városokban is megszólaltak a légvédelmi szirénák – számolt be a katonai rádió.

A Bahá Abu al-Atta elleni akcióval egy időben a szíriai fővárosban, Damaszkuszban merényletet kíséreltek meg az Iszlám Dzsihád egyik ottani vezetője, Akram Adzsuri ellen, de a korábbi információkkal ellentétben a katonai rádió legfrissebb értesülése szerint nem halt meg, életben maradt, noha a fia életét vesztette, és lakóháza súlyos károkat szenvedett.

Izrael déli és teljes központi részén háborús készültséget rendeltek el, zárva maradnak az iskolák, és csak azokon a munkahelyeken dolgoznak, ahol feltétlenül szükséges.

Délelőtt összeül az izraeli biztonsági kabinet a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán még Benjámin Netanjahu kormányfő és védelmi miniszter irányításával, Netanjahu ugyanis délelőtt 11 órakor adja át ezt a hivatalt Naftali Bennetnek, akit pénteken nevezett ki a védelmi tárca élére. A tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradása szerint az ország déli és középső részére lőtt rakétákra válaszul az izraeli légierő csapásokat mért katonai célpontokra a Gázai övezetben.

A vaskupola légvédelmi rendszer folyamatosan befogja az izraeli városokra célzott gázai lövedékeket, egyelőre csak két rakéta ért földet Szderóti lakóépületek udvarán, de ezek sem okoztak kárt emberéletben, csak anyagi károk keletkeztek. Az izraeli katonai rádió szakértői szerint egyelőre csak az Iránból irányított Iszlám Dzsihád rakétái támadják Izraelt, de a helyzet jobban elmérgesedhet, ha később esetleg az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet is rakétákat lő ki.

A kormányalakítással megbízott Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-Fehér párt elnöke az izraeli vezetés mellé állt, mint mondta, támogatja az Izrael biztonsága érdekében tett lépéseket, és a lakosság biztonságát a politika fölé helyezi. Ganznak még nyolc napja lenne a kormányalakításra, de a háborús helyzet kialakulásával beszűkültek a lehetőségei. A katonai rádió elemzése szerint ebben a helyzetben nem lesz módja kisebbségi kormányt alakítani a baloldali és a centrista pártokkal, az arab pártok szövetségének külső támogatásával, és a Likuddal folytatott koalíciós tárgyalások is háttérbe szorultak a biztonsági kérdésekkel szemben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére