Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
Amerika, London, Párizs
 
 
 
 

Lengyel államfõ: "Mi egy keményvágású nép vagyunk"

Bertha László

2018.11.11. 10:09

A lengyelek hagyományosan szabad emberek, akiknek saját értékrendjük van, amelyben mindig is támogatta õket a katolikus egyház - mondta a lengyel államfõ országa függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából.

Andrzej Duda a Kossuth Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy az egyik legnagyobb lengyel, II. János Pál pápa Lengyelország európai uniós csatlakozásakor arra figyelmeztette népét, hogy a belépést követően is emlékezzen értékrendjére, amely hagyományai, kultúrája, civilizációja része.

Ez nagyon fontos, mert mindig segített a lengyeleknek abban, hogy népként túléljék a különböző helyzeteket – hangsúlyozta a lengyel elnök, majd aláhúzta, a katolikus egyház mindig is őrködött a szabadság felett.

Andrzej Duda reményét fejezte ki, hogy a lengyelek nem hagyják ezt maguktól elvenni, azt követően, hogy az a kommunistáknak sem sikerült.

Mint mondta, sok olyan ideológia van, amely megpróbál kitermelni egy új embert, de reméli, hogy a lengyelek hatékonyan ellenállnak ezeknek. A katolikus egyház nagy tiszteletnek örvend Lengyelországban, sokan emlékeznek ugyanis, hogy az egyház mennyire kivette részét a szabadság visszaszerzéséből.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a lengyel fiatalok büszkék legyenek a lengyel történelemre, hozzáállásra.

Mi egy keményvágású nép vagyunk!”

– fogalmazott Duda, aki népét a gyep füvéhez hasonlította, amelyen ugyan átszaladnak, lerohanják, utána mégis feláll és tovább él a helyén.

Hangsúlyozta, hogy számára a közösség megértést, együttműködést jelent. Példaként említette az észak-atlanti szövetséget, amelynek tőlük távoli tagjai is szolidaritást mutatnak a biztonság érdekében. „Szeretném, hogy ugyanez legyen az unióban is” – mondta, majd úgy folytatta, hogy kölcsönös megértésre van szükség, a fontos érdekek és aggályok félretétele nélkül.

A lengyel államfő beszélt arról is, hogy büszkék a Szolidaritás mozgalomra, amely segített abban, hogy országa kitörjön a kommunizmus sötétségéből. Kijelentette, Lengyelország Magyarországhoz hasonlóan kulturálisan, politikailag és földrajzilag is a Nyugat része.

Andrzej Duda elmondta, hogy a lengyel és a magyar népet sok személyes barátság is összeköti, és reméli, hogy ez a következő évszázadokban is így marad.

A lengyel elnök fontosnak nevezte, hogy a lengyelek napközben közösen, a lengyel zászló alatt egyesülve ünnepeljék országuk függetlenségének visszaszerzését.

OLVASTAD MÁR?

Amerika, London, Párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Valami nagyon nem működik Óbudán

Valami nagyon nem működik Óbudán

Hajrá, magyarok!

A hosszú veretlenségi sorozat után már a második vereségébe futott bele a III. kerületi TVE, erről szól a Pörge szurkol legújabb része.

Gőzerővel folyik Soros György kampánya

Gőzerővel folyik Soros György kampánya

Amerika, London, Párizs

Fokozott mozgósításba kezdett az európai parlamenti választásokat megelőző hetekben a jellemzően környezetvédelmi, illetve emberi jogi fedésben működő sorosista szervezetek hálózata, ide tartozik a milliárdos legfőbb kampányeszköze, az Avaaz is.

Az izraeli miniszterelnök fia is Orbán és Salvini győzelmében bízik

Az izraeli miniszterelnök fia is Orbán és Salvini győzelmében bízik

Amerika, London, Párizs

A jobboldali izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu fia, Yair Netanjahu a nemzetállamok ellen harcoló globalista elitnek bemutatott fricskaként Izrael és zsidó emberek igaz barátjaiként nevezte meg Orbán Viktort, Matteo Salvinit, Geert Wilderst és Nigel Farage-t, s Twitter-üzenetében sok sikert kívánt nekik.

Így múlt ki teljesen a Trónok harca

Így múlt ki teljesen a Trónok harca

Szabad vasárnap

2011-ben indult, rengeteg embert ültetett a képernyők elé, nyolc éven át mindig vártuk, épp kinek a hátába fog kés kerülni, illetve honnan. Ebből sikerült egy nagy katyvasszá alakítani ezt a méltóbb befejezésre érdemes sorozatot.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére