Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Közép-Európa és a Baltikum érdekei jórészt egybeesnek, amit ki kell használni

888.hu

2021.03.05. 15:38

Közép-Európa és a Baltikum érdekei számos ponton egybeesnek, és ennek kihasználása most, a koronavírus-világjárvány idején még fontosabbá vált – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lett hivatali kollégájával közösen tartott pénteki rigai sajtóértekezleten.

A két térségnek egyebek mellett a biztonsági és az energetikai érdekei közösek. Magyarországnak fontos, hogy hozzájáruljon a balti országok védelmi biztonságához. Ezért jövőre, szeptember elejétől december végéig a magyar légierő fogja ellátni a baltiak légterének védelmét, ahogy történt ez 2019-ben, majd 2022 után, 2025-ben is visszatérnek ide a magyar Gripenek és a magyar pilóták – mondta a magyar miniszter.

„Ugyanígy fontos, és ezt mi Közép-Európában jól tudjuk, hogy a kontinens keleti felében biztonságban legyen az energiaellátás” – jelentette ki. Elmondta, egy magyar cég is részt vesz a lett energiavállalatok informatikai fejlesztésében, valamint a balti országok energiahálózatának összekötésében és közös energiapiacuk harmonizálásában. Fontos, hogy Közép-Európa és a Baltikum össze legyen kötve infrastrukturálisan, egyebek között gyorsvasúthálózatokkal, ami, ha megtörténik, fontos fejlemény lesz a térségben – tette hozzá.

Aláhúzta, hogy az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívásokkal kapcsolatban is egyetértés van Lettország és Magyarország között. Mindkettő bővítéspárti, és úgy gondolja, hogy az Európai Unió úgy tud erősebbé válni, ha tagjainak száma növekszik. Fontos, hogy a Nyugat-Balkán irányába bővüljön az Európai Unió – szögezte le Szijjártó Péter.

Mindkét ország támogatja az úgynevezett keleti partnerség politikájának folytatását. Fontos, hogy politikai és gazdasági tekintetben is szoros együttműködés jöjjön létre az Európai Unió és keleti partnerei között – fejtette ki.
Közölte, az illegális migrációval kapcsolatban mindkét ország elutasítja, hogy az EU-ban kötelező letelepítési kvóták legyenek. „Fontos, hogy meg tudjuk védeni a hazánkat, a kultúránkat, az identitásunkat. Brüsszel sajnos továbbra is bevándorláspárti politikát folytat, mi azonban elutasítjuk az illegális migránsok kötelező letelepítését, elutasítjuk a kvótákat, és ebben a kérdésben is együttműködünk Lettországgal” – húzta alá a magyar diplomácia vezetője.

Edgars Rinkevics lett külügyminiszter arról számolt be, hogy számos kérdés napirendre került a találkozón. Egyeztettek a hamarosan következő soros magyar EU-elnökség célkitűzéseiről is, amelyek elérésében Riga támogatni kívánja Budapestet. Hangsúlyozta: a két ország idén ünnepli diplomáciai kapcsolatai fennállásának 100., valamint azok megújításának 30. évfordulóját, és a világjárványt követően ennek megünneplésére is sort kell keríteni.

Rámutatott, hogy Lettországnak Magyarország az egyik legfontosabb regionális gazdasági partnere, szoros a politikai párbeszéd, szilárd és fontos a védelmi együttműködés, illetve erősek a kétoldalú kulturális kötelékek. Hozzátette, szó volt az európai uniós politikáról is. Mindkét ország ellenzi az új mobilitási szabályokat, valamint a menedékkérők áthelyezésére szolgáló esetleges kötelező kvótákat.

 

MTI

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

A szlovének harmada a lehető leghamarabb beoltatná magát

Egy nemrég készült felmérés szerint a szlovének harmada a lehető leghamarabb beoltatná magát a koronavírus ellen – közölte a helyi sajtó vasárnap.

Maradj a Kéken!

Maradj a Kéken!

Ha hétvége vége, akkor képes beszámolót kaptok az Országos Kéktúra valamelyik szakaszáról.

Gyurcsány hazugságmódszertana ma is irányadó

Gyurcsány hazugságmódszertana ma is irányadó

Most, hogy Gyurcsány kiadta az új jelszót, miszerint ő, a pártja és a hozzá kötődő baloldali ellenzék kifejezetten oltáspárti, s aki ennek az ellenkezőjét állítja, az lop, csal, hazudik s egyéb gazságokra is képes, újfent munkához látott Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció szinte legnagyobb egészségügyi hergelője.

A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a világbajnokságra!

A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a világbajnokságra!

Az olimpiai résztvevő magyar női kézilabda-válogatott kijutott a decemberi, spanyolországi világbajnokságra, miután a pénteki 46-19-es sikert követően vasárnap 41-12-re győzte le Olaszországot a selejtező visszavágóján, Érden.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére