Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Könnyezve vette át: elnöki kegyelem a megtért afroamerikai bankrablónak

888.hu - MTI

2020.08.26. 08:10

Az amerikai republikánusok egy körének „együttérző konzervativizmusa”, és elemzők szerint optimizmus jellemezte az amerikai republikánusok konvencióját kedden, amikor különösen sok szó esett nőkről, vallási szabadságjogokról és a gazdaságról.

A konvenció keddi napját a first lady, Melania Trump zárta, aki a Fehér Ház teljesen megújított Rózsakertjében mondta el beszédét vendégek előtt.

Melania Trump felidézte, hogy kommunista országban, Szlovéniában született és 26 évesen érkezett az Egyesült Államokba, „a lehetőségek országába”. Az elnököt együttérző emberként írta le, és arra biztatta az amerikaiakat, hogy rá szavazzanak az ősszel.

Március óta az életünk drámaian megváltozott

– mondta a first lady, utalva a koronavírus-járványra, és együttérzéséről biztosította a járvány áldozatainak családtagjait. A járvány elleni küzdelemről szólva és férjére utalva leszögezte: „Donald fáradhatatlan lesz”.

Visszautalt a demokraták múlt heti konvencióján elhangzott beszédekre is, mondván, hogy „csak a megosztottságot mélyítették el”. Civilizált stílust és összefogást sürgetett. A beszédben azonban Melania Trump jobbára first ladyként szerzett emberi tapasztalatairól szólt: találkozóiról veteránokkal, beteg gyermekekkel, természeti katasztrófa idején Amerika egyes vidékein tett látogatásairól.

Az együttérzést említve úgy fogalmazott: „ebben rejlik Amerika ereje”.

Együttérzésről, egymás megsegítéséről, egyéni példaadásról szólt a beszédek jó része.

A rendezvény is ilyen példával kezdődött: levetítettek egy videót, amelyen Donald Trump elnök a Fehér Házban – közvetlenül a konvenció kezdete előtt – teljes körű kegyelemben részesítette Jon Pondert, akit bankrablásért ítéltek el, a börtönben megtért, és miután a nevadai hatóságok az idei év elején szabadlábra helyezték, nonprofit szervezetet hozott létre a börtönbüntetésüket töltők lelki segítésére.

Az afroamerikai férfi könnyezve vette át a teljes körű kegyelemről szóló elnöki dokumentumot, amely mentesíti őt minden priusztól.

Az emberi helytállás példáit mutatta fel beszédében Abby Johnson, aki az abortuszklinikákat működtető Planned Parenthood nevű családtervezési szervezetet hagyta ott, hogy életvédő aktivistává váljék. A vallásszabadság fontosságáról szólt Cissie Graham Lynch – a néhai Billy Graham prédikátor unokája –, aki több példát hozott arra, hogy a Trump-kormány milyen konkrét intézkedésekkel segítette a vallásszabadság teljes körű biztosítását.

Mike Pence alelnök egy videóban Abraham Lincoln elnök Kentucky állambeli gyerekkori otthona előtt beszélgetett hitről és értékrendről amerikai „hétköznapi emberekkel”, olyanokkal, akik életének valamelyik eseménye kapcsolódott a Trump-kormány egy-egy intézkedéséhez. Például egy édesanya a beteg kislányával együtt arról beszélt, hogy Trump elnöki rendelete tette lehetővé nála egy kísérleti stádiumban lévő gyógyszer alkalmazását.

Egy kentuckyi diák, Nicolas Sandmann idézte fel, hogy tavaly hogyan hurcolta meg őt a sajtó egy koholt történet alapján. Azzal vádolták meg, hogy egy washingtoni rendezvényen erőszakosan viselkedett egy őslakos (indián) férfival. A diákot életveszélyesen megfenyegették, és azt a katolikus iskolát, amelybe járt, emiatt rövid időre be kellett zárni. Sandmann végül pert nyert a The Washington Post ellen.

A sajtónak más nem számított, csak az, hogy a konzervatívellenes, keresztényellenes, és Trump-ellenes narratívát erőltesse

– mondta Nicolas Sandmann.

Maine és Wisconsin állambeli farmerek dicsérték a gazdasági intézkedéseket, Chris Peterson, wisconsini farmer például azt mondta: Trump üzletemberként igazán tudja, hogyan kell rendbe tenni a gazdaságot. Hasonló véleményt fejtett ki egy fémipari vállalkozás vezetője és egy minnesotai kisváros, Eveleth demokrata párti polgármestere is. Larry Kudlow, az Országos Gazdasági Bizottság elnöke kérdésbe foglalva mondta el álláspontját: „Mit akarunk: erős gazdaságot, jólétet és optimizmust, vagy adóemelést, stagnálást és sötétséget?!” Buzdította az amerikaiakat, hogy ha az előbbit akarják, akkor ismét Trumpra szavazzanak. Az elnök két gyermeke, Eric és Tiffany Trump szintén az elmúlt négy év kormányzati tevékenységét dicsérte.

A konvención mindazonáltal erőteljes hangsúlyt kaptak a politikai kérdések is.

Pam Bondi volt floridai igazságügyi miniszter, aki korábban korrupciós ügyekkel foglalkozott, a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden fiának ukrajnai üzleti ügyeit idézte fel, mint a korrupció példáját.

Biden álljon ki és számoljon be családtagjainak üzleti ügyeiről!

– mondta.

Rand Paul kentuckyi szenátor, miután dicsérte az adócsökkentést, Afganisztánra utalva kiemelte, hogy nemzedékek óta Donald Trump „az első amerikai elnök, aki lezár és nem elindít háborút”.

A közel-keleti körúton lévő Mike Pompeo külügyminiszter is felvételen jelentkezett be. Elemzők emlékeztettek rá, hogy a tárcavezető megszegte a protokollt, mert a külügyminiszter évtizedek óta nem mondott beszédet elnökjelölt-állító konvención.

Pompeo az „Amerika az első” gondolat jegyében fogant külpolitika eredményeit dicsérte. Kiemelte

az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzését, terrorista vezérek likvidálását, a NATO megerősítésére tett erőfeszítéseket, az Ukrajnának szállított védelmi fegyverek ügyét és a Közel-Keleten tett lépéseket.

E döntések Donald Trumpot „nem mindig tették népszerűvé egyes fővárosokban, de működtek” – szögezte le Pompeo.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

„Több kihívás éri Európát, de Magyarország nem hagyja magát”

„Több kihívás éri Európát, de Magyarország nem hagyja magát”

Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Sokan eltűntek egy földcsuszamlás után az olaszországi Ischia szigetén

Sokan eltűntek egy földcsuszamlás után az olaszországi Ischia szigetén

Tizenhárom ember eltűnését jelentették szombaton kora reggel a heves esőzések okozta földcsuszamlás után, mely a nápolyi partok közelében, Ischia szigetén történt.

Novák Katalin: A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra

Novák Katalin: A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra

„A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is” – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.

A 888 megmondja a tutit: Franciaország – Dánia

A 888 megmondja a tutit: Franciaország – Dánia

Ahogy mondani szokták: az élet a legnagyobb rendező. Ki gondolta volna, hogy eljön az az idő, hogy nem nyáron, hőségben, sörsátrak árnyékában, hanem ősszel/télen forralt bort szürcsölve kell végig izgulnunk egy labdarúgó-világbajnokságot? De azzal, hogy Katar nyerte a 2022-es vb rendezési jogát, ezt is megtapasztalhatjuk. A 888.hu is kiveszi a részét a szurkolásból, a torna ideje alatt minden nap egy slágermeccs győztesét tippeljük meg párokba osztva, nem feltétlenül futballszakmai szempontok alapján. A mai meccs: Franciaország – Dánia.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére