Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kiskorú migránsbandát számoltak fel Milánóban

888.hu

2020.02.13. 11:15

Csak egy jobb élet reményében érkeztek Egyiptomból a gyerekek...

Gyerekekből álló bűnbandát számoltak fel a milánói hatóságok, amely már hónapok óta rettegésben tartotta a helyieket.

Olasz lapbeszámolók szerint a kiskorúak Egyiptomból felnőtt kísérő nélkül érkeztek Olaszországba. Volt köztük, aki Szicíliában ért partot, mások pedig Calabriában. A gyerekeket a hatóságok átszállították egy milánói befogadóközpontba, azonban innen kiszöktek és bűnözni kezdtek.

Az olasz rendőrség szerint a banda négy egyiptomi gyerekből tevődött össze, akiket egy felnőtt irányított. Úgy tudni, hogy többnyire rablásokban és erőszakos bűncselekményekben vettek részt. Sok esetben éjszaka csaptak le áldozataikra, akiket késsel fenyegettek és elvették tőlük a telefonjaikat vagy adott esetben a pénztárcájukat. Az is valószínűsíthető, hogy a migránsbanda kábítószer-kereskedelemben is érintett volt.

A hatóságok tegnap reggel csaptak le a banda két tagjára, ugyanis az egyik bűnözőt már korábban elkapták. A negyedik fiúnak viszont nyoma veszett, őt nagy erőkkel keresik.

Úgy tudni, hogy a most lekapcsolt migránsoknál késeket találtak, amikor őrizetbe vették őket. Az egyik nyomozó szerint nagyon ritkán találkoznak ilyen brutális és erőszakos bandával.

Amikor kihallgatták őket, állítólag sírva fakadtak és beismerő vallomást tettek.

OLVASTAD MÁR?

Még nem tudni, milyen hatással lesz a koronavírus a foci Eb-re

Még nem tudni, milyen hatással lesz a koronavírus a foci Eb-re

Mivel Európában Olaszországot érinti legjobban a járvány, így komoly hatása is lehet a koronavírusnak a nyári Európa-bajnokságra.

Micsoda nap volt: Tovább terjedt a koronavírus, leállították a börtönbizniszt, Szávay kilépett a Jobbikból

Micsoda nap volt: Tovább terjedt a koronavírus, leállították a börtönbizniszt, Szávay kilépett a Jobbikból

A mai nap is mozgalmas volt: tovább terjedt a koronavírus Európában, sőt egy magyar kamionsofőr karanténba került Budapesten. A Országgyűlés pedig leállította a börtönbizniszt, ami vélhetően Magyar Györgyöt kellemetlenül érinti. Továbbá újabb politikus lépett ki a Jobbikból.

Újabb politikus hagyta ott a Jobbikot

Újabb politikus hagyta ott a Jobbikot

Kilépett a Jobbikból Szávay István, a párt volt országgyűlési képviselője.

Keményen kiosztották Karácsony Gergely új barátját

Keményen kiosztották Karácsony Gergely új barátját

London muszlim polgármestere inkább a környezetvédelemre költ a rendőrség helyett.

Mégis mi lófüttyöt csinál a magyar az ellenzék munkaidőben?!

Mégis mi lófüttyöt csinál a magyar az ellenzék munkaidőben?!

Megint nem szavaztak az ellenzékiek egy olyan törvényjavaslat ügyében, amely megakadályozta, hogy az adófizetők milliárdjai elítélt bűnözők zsebeibe vándoroljanak. Ugyanígy nem vagy nemmel szavaztak, amikor migránstömegeket kellett távol tartani a határainktól. De mégis mit csinálnak több százezres fizetésért? Vonulgatnak? Tüntetgetnek? Tévézni mennek? Nem erős ez egy kicsit?! Hé, károgók, nem kéne megdolgozni a pénzetekért?!

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére