Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Június végén újraindulhat a turizmus Spanyolországban

888, MTI

2020.05.18. 16:25

A spanyol kormány a nemzetközi turizmus újraindításában bízik.

José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy hétfői televíziós interjúban azt mondta:

Nem engedélyezhetjük a külföldiek szabad mozgását, amíg a spanyol lakosságé korlátozott. A turisták fogadása akkortól lesz lehetséges, ha már a spanyolok is elhagyhatják a lakhelyük szerinti megyét.

 

A tárcavezető hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az országot egészségügyi szempontból is „vonzóvá” tegyék. A turizmusnak biztonságra, bizalomra van szüksége – jegyezte meg.

Hétfőtől a szállodák, megkötésekkel ugyan, de nyitva lehetnek az ország területének 70 százalékán, ott, ahol a járványügyi korlátozások enyhítésének első fázisa már életbe lépett a tervezett négy, egyenként kéthetes fokozatból.

Nem tartozik közéjük a két legnagyobb és turisztikailag legforgalmasabb város, Madrid és Barcelona, ahol a legtöbben fertőződtek meg az új koronavírussal. A spanyol szállodák és turisztikai szálláshelyek szövetsége (Cehat) szerint a hotelek többségét nem éri meg kinyitni addig, amíg nincsenek turisták.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Napok óta havazik a Szaharában | KÉPEK

Egész pontosan Dél-Marokkóban, Tafraoute környékén, a Kanári-szigetekkel egy vonalban.

Halállal fenyegetik a Biden fiának korrupciós botrányát nyilvánosságra hozó informatikust

Halállal fenyegetik a Biden fiának korrupciós botrányát nyilvánosságra hozó informatikust

Röviden: tovább tombol a radikális baloldal Amerikában. Bővebben: Sokan abban reménykedtek, hogy miután Joe Bident megválasztják az Egyesült Államok elnökének, a radikális baloldali erőszakhullámnak, gyújtogatásnak, fosztogatásnak is vége lesz, hiszen a szélsőségesek elérték céljukat: egy demokrata politikus kerül a Fehér Házba. Ez azonban nem következett be, a radikális baloldal ismét utcára vonult és erőszakkal fenyeget.

Na, mit hazudott ma a DK?

Na, mit hazudott ma a DK?

Mikor már azt hiszed, hogy a magyar politika nem lehet ennél is viccesebb, mindig jön Gyurcsány és elkápráztat. Állítólag „krónikus beteg” hallgatókat kényszerítenek tesztelni. A valóságban egy lúdtalpas diákra utalhatnak, és őt sem kényszerítik.

A magyar egészségügy bírja a történelmi nyomást és a végén, közös erővel, győzni fogunk

A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek – írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán.

„Maradona egy művész volt”

Franz Beckenbauer, a német és a világ labdarúgásának ikonja elismeréssel és kritikával emlékezett a szerdán 60 éves korában elhunyt argentin világklasszisra, Diego Maradonára.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére