Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Iszlám radikalizmus Hollandiában

Bíró András, a XXI. Század Intézet kutatója

2021.05.10. 13:35

Hollandiába már az 1960-as években jelentős számban érkeztek – főleg török és marokkói – vendégmunkások, akik nem tudtak azonosulni az őket körülvevő környezettel, és egyre többen kerestek menedéket a vallásukban, önkéntes szegregációba vonulva. A muszlim gettók idővel konzerválódtak, amit az állam tétlenül nézett. A kiépült párhuzamos társadalmakban kiemelkedően magas a muszlimok aránya a regisztrált bűnelkövetők között, ami által a csoport integrációjának kérdése évtizedek óta foglalkoztatja a holland politikusokat. A holland nemzetbiztonságot kiemelt veszély fenyegeti, hiszen a külföldről finanszírozott iszlamista ideológia sikeresen építette ki azokat a hídfőállásokat, amelyeken keresztül jelentős befolyásolóerővel bír. A gettókban burjánzó radikalizmus egyrészt táptalajul szolgál az iszlamista propagandának (ami értelemszerűen folytonos terrorfenyegetettséggel jár együtt), másrészt egy olyan integrációellenes párt nőtt ki általa, amelynek kifejezetten célja a párhuzamos társadalmak fenntartása, konkrétan további térfoglalása.

Gyenge szociális integráció, erős bűnözési hajlam

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) adatai szerint az alacsonyan képzett marokkói és török származású holland állampolgárok 20, illetve 15 százalékban munkanélküliek, míg az őshonos hollandok mindössze 5 százalékban. Hollandiában is aggodalomra ad okot a muszlimok elsöprő felülreprezentáltsága a bűnügyi statisztikákban. A rendőrségi adatok szerint 2009-ben az őshonos hollandok mindössze egy százalékát, míg a marokkóiak 5,3 százalékát és a törökök 3,1 százalékát regisztrálták valamilyen bűncselekmény gyanúsítottjaként. A marokkói fiatalok 50 százalékát legalább egy bűncselekménnyel gyanúsítják meg 23 éves korukig, míg az őshonos holland fiatalok 25 százalékát.

Az országos illetékességű nemzeti rendőrség (Korps Landelijke Politiediensten, KLPD) 2009-ben egy jelentést készített „A holland községek marokkói bűnöző népességének elemzése” címmel, amelyet eleinte titkosítottak, ám végül 2010-ben kiszivárogtatták a médiának. A jelentés 181 holland község 14,462 marokkói bűnözőjét vizsgálta meg.

EINDHOVEN, NETHERLANDS – JANUARY 24: Protesters lay bikes down to block a street and set a fire during a protest against the coronavirus (Covid-19) measures, near Eindhoven Central Station, in Eindhoven, Netherlands on January 24, 2021. Protests turned into riots as protesters looted a supermarket and set fire to a car. Stringer / Anadolu Agency (Photo by STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

 

A kutatás rávilágított, hogy a fiatalkorú bűnözés jelensége a 10 százalékos marokkói populációval rendelkező Den Boschban jelenti a legnagyobb problémát, ott 47,7 százalékuk követett el valamilyen bűncselekményt 2004 és 2009 között. A probléma jelentőségét jól mutatja, hogy a marokkói fiatalok bűnözési rátája meghaladja a 40 százalékot Zeistben, Goudában, Veenendaalban, Amersfoortban, Hágában, Edeben, Leidenben, Maassluisban, Nijmegenben, Oosterhoutban, Schiedamban és Utrechtben is. A marokkói fiatalok felülreprezentáltsága a bűnügyi statisztikákban Hágában 150 százalékos, Amszterdamban 142 százalékos és Rotterdamban 135 százalékos. Kilenc községben a felülreprezentáltság aránya magasabb, mint 300 százalék, közülük jelentősen kiemelkedik Ede városa, ahol ennek aránya 481 százalék, ám Den Boschban is 372 százalék, míg Veenendaalban 368 százalék és Zeistben 356 százalék. Egész Hollandiát tekintve a marokkói fiatalok felülreprezentáltságának aránya 196 százalékos.

A vizsgálat alá vont területeken a marokkói háttérrel rendelkezők felelősek az összes bűncselekmény 13,8 százalékáért, ami annak fényében, hogy a kisebbségi csoport mindössze 2,5 százalékát teszi ki a teljes lakosságnak, elképesztő módon teszi szembetűnővé a felülreprezentáltság arányát.

Biztonságpolitikai szempontból fontos felhívni a figyelmet arra a – legtöbb kutatás által alátámasztott – tényre is, hogy a korábban regisztrált bűnelkövetők nagyobb eséllyel válhatnak terroristaakciók résztvevőivé.

Az egyre romló helyzet drasztikus megoldásokat követel a statisztikai kozmetikázás terén is: 2019-ben Mark Harbers holland integrációs miniszter azért volt kénytelen lemondani, mert napvilágot látott, hogy meghamisította a menedékkérők által elkövetett bűnügyi statisztikákat. A holland parlamentnek benyújtott jelentésében az olyan kisebb bűncselekmények, mint a bolti lopás, önálló kategóriát alkottak, ám az olyan súlyos bűncselekményeket, mint a nemi erőszak, szexuális bántalmazás, emberölés, gyilkosság és gyerekmolesztálás, az „egyéb” kategóriába sorolták be. A felsorolt kategóriákból összesen 4600 incidenst szándékozott a kabinet eltitkolni, ráadásul a bűncselekmények felét hamis menedékkérők követték el, akik olyan biztonságos országokból érkeztek, mint Marokkó és Algéria.

Paul Scheffer holland szociológus a probléma egyik gyökerét abban látja, hogy a muszlim fiatalok otthon tekintélyelvű nevelést kapnak, és csak nevetnek a rendőrön, aki leáll tárgyalni velük ahelyett, hogy megverné őket. Ugyanezen okból adódóan a bírótól sem félnek, aki nevelő célzattal közmunkára ítéli őket újra és újra. Az önfegyelemre való hivatkozás teljességgel hatástalan. Amszterdamban, Rotterdamban és Hágában már a város tartozéka a féktelen marokkói fiataloktól való félelem. A teljes lakosságot tekintve a muszlimok aránya Amszterdamban 17 százalék, Rotterdamban 13 százalék, míg Hágában 15 százalék. Azonban Amszterdamban és Rotterdamban akadnak olyan városnegyedek, ahol az adott kerület lakosságának 40–50 százalékát muszlimok alkotják. Ennek következményeképpen az országszerte növekvő szubkultúrák által uralt városrészekben tombol a kis- és nagystílű bűnözés.

Példának okáért 2019-ben egy marokkói drogszindikátus egy kétgyermekes ügyvédet, Derk Wiersumot a saját háza előtt gyilkolt meg Amszterdamban. Az ügyvéd képviselte azt a koronatanút, aki a marokkói központú kábítószer-bűnszervezet ellen tanúskodott volna. A két fő gyanúsított marokkói gyökerekkel rendelkező holland állampolgár, név szerint Ridouan Taghi és Said Razzouki, akik nemcsak Hollandia legkeresettebb bűnözőinek listáján szerepelnek, hanem nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellenük. Az általuk vezetett marokkói szervezett bűnözői szindikátus bizonyíthatóan közel húsz embert gyilkolt meg 2012 és 2016 között.

A bevándorlásellenes hangok elnémítása

Az elmúlt évtizedek során Hollandiában a bevándorlásellenes vagy a muszlimok integrációját megkérdőjelező politikusokat rendre delegitimálták, vagy adott esetben meg is gyilkolták, amiben a szélsőséges muszlimoknak a szélsőbaloldaliak rendre asszisztáltak. Hans Janmaat centrista politikus már az 1980-as években hangsúlyozta, hogy a – főleg marokkói és török – vendégmunkások beáramlása miatt Hollandia megtelt, és a bevándorlóknak asszimilálódniuk kell a többségi társadalomba. A politikust nemcsak politikai szempontból lehetetlenítették el, hanem az életére is törtek, miután 1986-ban egy baloldali aktivista felgyújtotta a hotelt, ahol Janmaat megszállt. A politikus épphogy megmenekült, míg titkárnője és későbbi felesége, Wil Schuurman a tűz elől menekülve kiugrott egy ablakon, ami miatt egyik lábát elveszítette.

A 2000-es évek elején a marxista és nyíltan meleg egyetemi professzor, Pim Fortuyn szintén figyelmeztetett a multikulturalizmus működésképtelenségére és a párhuzamos társadalmak kialakulására.

Az intoleráns iszlám kultúrát veszélyesnek tartotta a holland identitásra, ami olyan, korábban megoldottnak hitt kérdéseket vetett fel, mint a szólásszabadság, az emberi jogok és a nők emancipációjának helyzete.

Fortuyn ezért pártot alapított, ám 2002-ben, egy héttel az általános választások előtt, egy szélsőbaloldali aktivista egy parkolóban fejbe lőtte.

A tolerancia újabb szakítópróbája 2004-ben következett be, amikor a holland filmrendezőt, Theo van Goghot brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a marokkói származású, ám holland állampolgárságú Mohamed Bouyeri, az ún. Hofstad terroristahálózat vezetője. Meggyilkolása előtt Van Gogh a szomáliai születésű feminista íróval és expolitikussal, Ayaan Hirsi Alival készített filmet a nők alárendelt szerepéről az iszlám világában. Bouyeri életfogytiglani börtönbüntetést kapott, míg a Hofstad csoport kilenc tagját egytől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. A bíróság ítélete szerint a Hofstad csoport célja a holland társadalom létező struktúráinak megsemmisítése és a holland társadalom terrorizálása volt. Továbbá megállapították, hogy a hálózat a filmrendező meggyilkolása mellett több holland politikus elleni meghiúsult merényletért is felelős volt 2005-ben. Hollandia az első európai országok között tapasztalta meg a belföldi terrorizmus jelenségét, ami azóta is folyamatos belföldi fenyegetést jelent az integrációt elutasító muszlimok részéről.

A lokális sejt kiiktatása azonban nem járt együtt a párhuzamos társadalmakban burjánzó iszlám radikalizmus felszámolásával, mivel a szélsőségesek továbbra is könnyen elvegyülhetnek a holland társadalomban, rejtve a hatóságok szeme elől.

Napjainkban a holland társadalom iszlamizációja elleni küzdelem élharcosa kétségkívül Geert Wilders, a jobboldali Szabadságpárt vezetője. A politikus elleni halálos fenyegetések az elmúlt 15 évben mindennapossá váltak, aminek következtében saját otthonában különleges biztonsági intézkedések vannak érvényben, sőt napi 24 órában testőrség is vigyáz rá. Utoljára 2019-ben ítélt el a holland bíróság egy 27 éves, Junaid I. néven azonosított pakisztáni migránst, aki terrortámadást tervezett Wilders ellen.

(Photo by MARCO DE SWART / ANP MAG / ANP via AFP)

Külföldről pénzelt iszlamizmus

Az iszlamizmus külső faktorok által is erőteljesen jelen van Hollandiában, aminek a legkézzelfoghatóbb megtestesülése a Muszlim Testvériség ideológiájának terjedése.

A transznacionális terrorszervezet sikeresen alkalmazkodott a korszellemhez, és főleg a XXI. század kezdete óta indirekt befolyásszerzési akciókkal operál.

A testvériség legfontosabb ernyőszervezete az Iszlám Szervezetek Szövetsége (Federation of Islamic Organisation in Europe, FIOE), amely egy sor, hol lazábban, hol szorosabban összefüggő radikális szervezetet, alapítványt vagy mozgalmat fog össze és pénzel. A FIOE befolyása alá tartozik többek között a palesztin Hamász terrorszervezetnek adománygyűjtést szervező (és emiatt később bezáratott) Al-Aksza Alapítvány, a Hofstad csoport tagjait radikalizáló és a 9/11-es támadásokért felelős hamburgi sejt tagjait konferenciákra meghívó Al Fourkaan mecset, a testvériség fiókszervezeteként működő Európai Muszlim Ifjúsági és Diákszervezetek Fóruma (Forum of European Muslim Youth and Student Organisations, FEMYSO) és a Juszuf al-Karadavi által irányított Fatva és Kutatás Európai Tanácsa (European Council for Fatwa and Research, ECFR) is, amely szervezet célja az európai hatóságokra való nyomásgyakorlás a saría törvények muszlim gettókban való alkalmazása érdekében.

A 94 éves Juszuf al-Karadavi szerepe már csak azért is fontos, mivel a Muszlim Testvériség legjelentősebb ideológusa, akinek autoritása az iszlám világában megkérdőjelezhetetlen. Karadavi terrorizmushoz fűződő kapcsolata sokszor vita tárgyát képezte már, ám az kétségtelen, hogy a jogtudós egyik legismertebb érvelése szerint a palesztin öngyilkos merénylők izraeli civilek ellen elkövetett terrorcselekményei jogosak, mivel Izrael egy militarista állam, ahol férfiak és nők egyaránt kötelező katonai szolgálatot teljesítenek. Véleménye szerint így iszlámtudományi szempontból az izraeli társadalom kollektív bűnösséget képvisel, és tagjai bármikor terrorakciók áldozatává válhatnak.

A testvériség radikális ideológiájának terjesztésében szintén fontos szerepet játszik a Noer Al’ilm kiadó, amely Karadavi mellett olyan iszlamista teológusok munkát fordítja hollandra, és reprodukálja, mint Haszan al-Banna, Szajjid Kutb vagy Abul A’la Maududi. Az iszlamizmus kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy az alapvetően reformmozgalomnak induló ideológia a XX. század végén vált átpolitizált, totalitárius, erőteljesen militarizált és kifejezetten reformellenes mozgalommá, amihez az említett – sokszor semmiféle iszlámtudományi autoritással nem rendelkező – teológusok jelentősen hozzájárultak.

(Photo by Oscar Brak/NurPhoto) (Photo by Oscar Brak / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Az előbbiekben felsorolt szervezetek az Iszlám Szervezetek Szövetségének ernyője alatt egyesítik erőiket, hogy egy egységes nyomásgyakorló csoport tagjaként lobbizhassanak az európai muszlimok érdekében. Jól látható tehát, hogy a testvériség európai ágának képviselői egy olyan összekapcsolt hálózatot hoztak létre, amely jelentős befolyásolóerővel bír a radikalizáció terén Hollandiában.

A helyi török diaszpóra befolyásolásában, illetve a török állam iránti kettős lojalitás kialakításában a Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (Adalet ve Kalkınma Partisi, AKP) által finanszírozott Vallási Ügyek Elnöksége (Diyanet İşleri Başkanlığı, röviden Diyanet) és Millî Görüş szervezetek tevékenységét fontos kiemelni. A hivatalos adatok szerint összesen 475 mecset működik Hollandiában, amiből 242-t igazgatnak törökök, 179-et marokkóiak. A török mecsetek közül 146 a Diyanet, míg 23 a Millî Görüş fennhatósága alatt áll. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Erdoğan közvetlen befolyása alatt áll a hollandiai török mecsetek több mint kétharmada.

Ez rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen amely ország finanszírozza a mecset felépítését, az küldheti az imámot is, aki aztán a fogadó állam felügyelete nélkül szélsőséges ideológiát hirdethet a mecsetben, az európai szekularizmus és vallásszabadság által biztosított jogoktól védve.

Továbbá nemzetbiztonsági szempontból az sem elhanyagolható, hogy az ország Nemzeti Biztonsági és Terrorizmusellenes Koordinátora (National Coordinator for Security and Counterterrorism, NCTV) 2021. februári elemzésében rávilágított a Millî Görüş és a Muszlim Testvériség törökországi ágának kollaborálására a hollandiai szalafista szervezetekkel, különösen hangsúlyozva az IBDA-C és a Kaplan mozgalommal való erős köteléket.

Fontos azonban kiemelni, hogy az említett törökországi szervezetek a neoottomanizmus szellemében inkább nacionalista jellegű, indirekt befolyásszerzési politikát folytatnak, ami egyre nyíltabban azon célt szolgálja, hogy a török politikus a szunnita iszlám világ vezetőjeként pozicionálhassa magát.

Antiszemitizmus és dzsihadizmus

Az egyre növekvő muszlim népesség következtében Hollandiában is egyre jelentősebb problémát jelent az antiszemitizmus terjedése. A svéd párhuzamos társadalmakról szóló elemzéshez hasonlóan Hollandia kapcsán is kiemelendő az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (Fundamental Rights Agency, FRA) 2018-as jelentése, amely a zsidó közösséget ért antiszemita atrocitásokkal kapcsolatos tapasztalatokat mutatja be. A tanulmány elkészítése során az Európában élő zsidókat kérdezték meg az őket ért antiszemita incidensekről.

A felmérés szerint Hollandia esetében a zsidó közösség ellen irányuló gyűlölet-bűncselekményekért, zaklatásért és fizikai bántalmazásért 35 százalékban „muszlim radikális nézőponttal”, 18 százalékban „baloldali politikai nézőponttal”, míg 6 százalékban „jobboldali politikai nézőponttal” rendelkező egyének voltak felelősek. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a társadalom 5 százalékát kitevő muszlimok követik el minden harmadik zsidók elleni atrocitást az országban.

2014-ben Hágában két az Iszlám Állam melletti demonstrációt is tartottak, ahol a részt vevő muszlimok amellett, hogy kinyilvánították kiállásukat a terrorszervezet mellett, a „csatornából jövő mocskos zsidók” meggyilkolására vonatkozó antiszemita szólamokat kántáltak.

A Nemzetközi Radikalizációs Tanulmányi Központ (International Centre for Study of Radicalisation, ICSR) 2019-es tanulmánya szerint közel 100 holland állampolgárságú dzsihadista csatlakozott a kalifátus (újjá)születését célként kitűző terrorállamhoz. Tekintettel Hollandia relatíve alacsony lakosságszámára, az egy főre eső dzsihadisták kibocsátása terén az ország a listavezetők között volt az európai országok között.

További nemzetbiztonsági kihívást jelent, hogy a harcokban részt vevő muszlimok számottevő része Európában született, majd a harcok lezárulta után hazatérnek Európába, ahol könnyűszerrel radikalizálják a szegregált muszlim közösség tagjait, akik sok esetben szabadságharcosként tekintenek a terroristákra. Ez a tapasztalat a korábbi boszniai, csecsenföldi, iraki és afganisztáni háborúból hazatérő iszlamista harcosok útján már többször igazolást nyert.

Éppen ezért Hollandia esetében sem meglepő, hogy a Nemzeti Biztonsági és Terrorizmusellenes Koordinátor értékelése szerint az országban a terrorfenyegetettség szintje 2013 óta „jelentős” szinten van, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy bármikor valós esély mutatkozik egy támadásra.

Az iszlám radikalizmus politikai reprezentációja

A holland parlamentáris demokrácia alapvetően plurális jellegű, ami ideológiailag sokszínű politikai pártok számára is lehetőséget ad a részvételre. Ennek következtében az elmúlt évtizedek során rendre több mint tíz párt jutott be a parlamentbe. A gyakorlat azonban már árnyaltabb képet mutat, különösen az iszlám radikális Denk párt 2017-es bejutása után.

ROTTERDAM, NETHERLANDS – MAY 23: The Turkish-Dutch lawmaker Tunahan Kuzu (R) from the DENK (Think) Party, casts his ballot at a polling station during the EU election in Rotterdam, Netherlands on May 23, 2019. Approximately 374 million voters will cast their votes across the EU. Results will be due after all EU nations complete the voting process at 2100 GMT on Sunday, May 26. Abdullah Asiran / Anadolu Agency (Photo by Abdullah Asiran / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

A Denk felemelkedése abból a szempontból is említésre méltó, hogy a pártot a holland politikai elemzők közül sokan Erdoğan szatellitpártjának tartják, hiszen a Denk kommunikációjában rendre a török elnök álláspontját képviseli (a 2017-ben kirobbant holland–török diplomáciai botrány kapcsán, palesztinbarát és Amerika-ellenes politika képviselete terén, továbbá az örmény népirtás nyomatékos tagadása is ide sorolható), továbbá a Diyanet által kontrollált mecsetekben a párt szabadon terjeszthette propagandáját.

A török állam ezen soft power jelenlétét a holland politikában az „Ankara hosszú karja” (hollandul: lange arm van Ankara) kifejezéssel illetik, aminek legfőbb célja Erdoğan befolyásának kiterjesztése az európai országokban élő török diaszpóra fölött és a már európai állampolgárságú törökök proxiként való felhasználása.

Jelen elemzés kereteit szétfeszítené a Denk sikerének részletes elemzése, röviden azonban érdemes ismertetni a párt programjának sarokköveit: 1) korlátlan és tömeges bevándorlás propagálása a határok megnyitásával, 2) a holland társadalomba való integráció teljes mértékű elutasítása, hiszen a párt állásfoglalása szerint ez már maradéktalanul bekövetkezett, 3) az előző pontból adódóan az olyan szavak eltörlése, mint az „integráció” (helyette az „elfogadás” szó bevezetését javasolják) és „bevándorlók”, 4) az állam finanszírozza az imámok képzését, ám a tananyagba való beleszólás és közbeavatkozás nélkül, 5) ezen imámok kinevezése az egészségügybe, iskolákba, börtönökbe és a hadsereghez, 6) rasszista regisztráció felállítása (ami listázza a – akár szubjektív alapon megítélhető – rasszista bűncselekmények elkövetőit, nehezítve munkaerőpiaci alkalmazásukat), amire a párt érvelése szerint azért van szükség, mert az országban a rasszizmus strukturális és intézményes jellegű.

A párt a 2017-es általános választáson három mandátumot szerzett a holland parlamentben, aminek következtében az európai demokráciára és értékekre veszélyt jelentő iszlám radikalizmus politikai képviselete is megjelent. A párt különösen sikeres volt Amszterdam és Rotterdam gettóiban, ahol a bevándorlók által sűrűn lakott választókerületekben magabiztos győzelmet aratott. Amszterdamban két választókerületben 50 százalék feletti, míg hat választókerületben 30 százalék feletti eredményt, továbbá Rotterdamban hat körzetben 25 százalék feletti eredményt ért el, aminek köszönhetően tíz körzetben egyenesen a legerősebb párttá vált.

A 2021-es, koronavírussal árnyékolt választási évben a párt kicsit rosszabbul szerepelt, csak két mandátumot szerzett a parlamentben, ám az kétségtelenné vált, hogy a Denk felemelkedésével az integrációt elutasító muszlim szubkultúrák képviselői már politikai reprezentációval rendelkeznek, ami jelentős veszélyt jelent a társadalmi harmóniára és a szociális kohézióra.

Összegzés

Hollandiát gyakran emlegetik Európa egyik legliberálisabb államaként, azonban az elmúlt évtizedekben világossá vált, hogy a holland politikusok bevándorláspárti politikája visszafordíthatatlan károkat okozott az országban. A holland gettókban burjánzó bűnözés, antiszemitizmus és az iszlám radikalizmus olyan biztonságpolitikai kihívást jelent az ország számára, amire az ország liberális elitje ideologikus világnézeténél fogva képtelen megoldást találni.

További problémát jelent, hogy a holland állampolgárságú muszlimok egyik legfőbb szocializációs terében, a mecsetekben kivitelezhetetlen a szélsőséges indoktrináció felügyelete. A közel-keleti államok láthatatlan diplomáciai versenyfutása zajlik a háttérben, aminek célja a helyi muszlim közösségek feletti befolyás megszerzése, amiben – a jelentős török diaszpórának köszönhetően – Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök áll nyerésre Hollandiában. Az indirekt befolyásszerzés terén továbbá az iszlamista Muszlim Testvériség rendelkezik olyan intézményes beágyazottsággal, amit kihasználva a szervezet sikeresen terjeszti radikális ideológiáját.

Azonban mindennél beszédesebb, és a holland helyzet súlyosságára hívja fel a figyelmet a nyíltan integrációellenes, iszlám radikális karakterű Denk párt bejutása a parlamentbe. Világosan láthatóvá vált, hogy Hollandiában egy, a szubkultúrák érdekeit képviselő pártra a társadalom bizonyos részének kifejezetten igénye van, ami pedig maga után vonja a muszlim gettók konzerválását.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére