Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Irán hajnalban sikeresen csatlakozott az űrversenyben részt vevő államok elit klubjához

Békési Marcell

2020.04.22. 08:34

Iráni a sokadik sikertelen próbálkozás után felbocsátotta az első katonai műholdját. A hírt a Pentagon egyelőre nem erősítette meg.

A közlés szerint a Núr (Fény) elnevezésű műholdat az ország középső régiójából lőtték fel, és 425 kilométeres magasságban állították Föld körüli pályára.

Mint ahogy annak idején a Szputnyik esetében is: itt sem maga a műhold, hanem annak rakétája lehet fenyegető.

Irán az elmúlt hónapokban többször – az elmúlt másfél évben háromszor is, legutóbb idén februárban – próbálkozott műholdak fellövésével, ám ezek nem jártak sikerrel. Egy alkalommal a tűzesetben három kutató is meghalt.

Az iszlám köztársaság rakétaprogramja volt az egyik ok, amelyre hivatkozva az Egyesült Államok tavaly felmondta az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut, s visszaállította az ország elleni szankciókat. A megállapodás értelmében ugyanis Teherán semmilyen tevékenységet nem folytathat olyan eszközökkel, amelyekkel nukleáris töltetet lehet célba juttatni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére