Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Impeachment: Trump szerint az egész csak színjáték

Fodor-Horváth Zsófia

2020.01.23. 09:10

A republikánusok szerint a demokraták maguk ássák alá a saját ügyüket.

Szerda délután kezdődött meg a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásának érdemi része. A demokraták három napon keresztül érvelhetnek az elnök elleni vádjaik mellett.

A folyamatot Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke és a házelnök által kinevezett impeachment-menedzserek csoportjának vezetője nyitotta meg beszédével. Idézte az egyik alapító atyát, Alexander Hamiltont, aki fontosnak tartotta az impeachmentet mint eszközt a „despoták” elmozdítására a hatalomból. Schiff kijelentette: „megvolt az oka” annak, hogy az Egyesült Államok alapító atyái az alkotmányban rögzítették az eljárást. Az amerikai alkotmány ezáltal „olyan erős jogorvoslatot dolgozott ki, mint amilyen erőteljes a legyőzendő gonoszság”.

Donald Trump a beszéd megkezdése után azonnal reagált: „Minél tovább hallgatjuk Adam Schiffet, a Republikánus Párt annál egységesebbé válik e pártos színjátéktól” – írta a Twitteren.

Schiff mintegy két és fél órán keresztül beszélt. Felidézte a képviselőház által december 18-án megszavazott impeachmenthez vezető folyamat demokraták által lényegesnek ítélt állomásait. A politikus Donald Trump július 25-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetését „becstelennek” nevezte. Ez volt az az egyeztetés, amelynek során az amerikai elnök felvetette az ukrán államfőnek, hogy vizsgáltassa ki a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden korábbi alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeit. A demokraták álláspontja szerint ezzel kockára tette az Egyesült Államok nemzetbiztonságát is, és egyben visszaélt a hatalmával, mert a kongresszus által korábban Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásával próbált nyomást gyakorolni Kijevre.

Jay Sekulow, a Donald Trump védelmét ellátó jogászcsapat egyik vezetője a tárgyalás egyik szünetében úgy fogalmazott: a demokratáknak igyekezniük kell, mert nyitóbeszédében Adam Schiff szerinte „aláásta a demokraták teljes érvrendszerét”.

A tárgyalás közben 21 republikánus államügyész nyílt levelet tett közzé. Ebben azt emelték ki, hogy az impeachment „minden jövőbeni választásra nézve fenyegetést jelent és veszélyes történelmi precedenst teremt” az amerikai politikában.

John Cornyn texasi és David Perdue georgiai szenátor egybehangzóan utasította el a demokraták többször hangoztatott felvetéseit új tanúk beidézéséről. A demokraták egyik impeachment-menedzsere, Jerrold Nadler következetlenséggel és azzal vádolta a republikánus szenátorokat, hogy „a tárgyalással csak falazni akarnak Trumpnak”, hiszen a Bill Clinton elnök ellen 1999-ben lefolytatott impeachment-eljárás során a szenátusi tárgyalásra beidéztek tanúkat.

Perdue szenátor erre azzal válaszolt, hogy akkor más volt a helyzet, hiszen olyan tanúk jelentek meg a tárgyaláson, akiket korábban, a parlamenti vizsgálatok során már meghallgattak. Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátornő a nyilatkozatában felháborítónak és sértőnek nevezte, hogy Nadler falazással vádolja a republikánusokat. Chuck Schumer, a demokrata szenátorok frakcióvezetője – szintén a tárgyalás alatt újságíróknak adott interjújában – kizárta annak lehetőségét, hogy tanúként beidézzék Hunter Bident, a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden korábbi alelnök fiát, akinek ukrajnai üzleti ügyeit kívánta volna kivizsgáltatni Donald Trump. A republikánusok ugyanis felvetették, hogy amennyiben tanúként beidézhetik Hunter Bident a tárgyalásra, beleegyeznek a demokraták által javasolt tanúk behívásába is.

A szenátusi tárgyalás csütörtökön, helyi idő szerint kora délután folytatódik – közölte az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére