Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Így zengett Németországban az "Allahu Akbar" Erdogan gyõzelme után

Sümeghi Lóránt

2018.06.25. 16:38

Angela Merkel német kancellár az iszlámmal kapcsolatban korábban azt mondta, hogy az Németország részét képezi. Csakhogy ebbõl az következik, hogy Németország pedig már az iszlám részévé vált. Akinek pedig kétségei lennének ez ügyben, annak melegen ajánljuk a következõ képsorokat.

Mint ismert, vasárnap előrehozott államfő- és parlamenti választást tartottak Törökországban, melynek a hétfőn közölt eredménye szerint Recep Tayyip Erdogan, a hivatalban lévő államfő a voksok 52,4 százalékát szerezte meg.

A közel 90 százalékos részvételt azonban jócskán megtámogatták azok a török szavazók is, akik Európába vándoroltak be a jobb élet és persze a busás segélyek reményében.

A felmérések szerint a németországi törökök csaknem kétharmada szavazott Erdoganra, amely arányaiban több szavazót jelent, mint ahányan Törökországban voksoltak az államfőre.

Nem is csoda tehát, hogy a törökországi választási győzelmet követően Erdogan önfeledt támogatói több nagyobb német városban is közel-keleti állapotokat idéztek elő. Az ünneplés közben ugyanis megbénították a forgalmat, Allahu Akbart kiabálva éltették mozgalmukat és vezetőjüket, egyesek a kurdok vérontására buzdítottak, felverték az amúgy másnap munkába igyekvő dolgos németeket, miközben hatalmas zászlókat lengetve jelezték az őket kerülgető tősgyökeres németeknek, hogy

 ez bizony már az ő hazájuk.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére