Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Időspórolás: Moszkva transzkoreai vasútvonalat építene

888.hu / MTI

2020.09.29. 07:00

A Koreai-félsziget körüli helyzet viszonylag stabil, a rendezésbe bevont országok nem zárkóznak el a párbeszédtől, de a szavakat tetteknek kell követniük – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek adott interjújában.

Mint mondta, nem kellene megvárni az Észak-Korea elleni szankciók feloldását ahhoz, hogy hozzáfogjanak konkrét háromoldalú projektek megvalósításához.

Az orosz diplomácia vezetője kifejtette:

országa továbbra is szorgalmazza a rendezést a Koreai-félsziget egészét érintő problémák területén.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva eddig is támogatta Szöul, Phenjan és Washington erőfeszítéseit a Korea-közi, illetve az amerikai–észak-koreai kapcsolatok normalizálására.

Most már azonban a puszta szavakról át kellene térni a már elért megegyezések gyakorlati megvalósítására – mondta. Emlékeztetett az észak-koreai és amerikai vezetők szingapúri nyilatkozataira és más megnyilatkozásokra. „Csakhogy amikor az elképzelések megvalósításának jött el az ideje, kiderült, hogy a felek nem állnak készen erre” – tette hozzá az orosz külügyminiszter.

Moszkva ezért megpróbálja meggyőzni a partnereket, hogy

tegyenek apró, de reálisan megvalósítható lépéseket, először a kétoldalú kapcsolatok rendezésére összpontosítsanak, ne akarják egy csapásra megoldani a félszigettel kapcsolatos komplex problémarendszert

– hangsúlyozta Lavrov.

Úgy vélekedett: nem kell megvárni a Phenjan elleni szankciók feloldását ahhoz, hogy hozzálássanak konkrét háromoldalú (észak- és dél-koreai, illetve orosz) projektek megvalósításához. Ezek között említette az orosz szén szállítását a koreai Radzsin kikötőjén keresztül, mégpedig az érdekelt dél-koreai vállalatok bevonásával. Fontosnak nevezte a koreai vasútvonalak összekötését a transzszibériai vasútvonallal. Ezzel a miniszter

a csaknem ezer kilométeresre tervezett transzkoreai vasútvonalra tett utalást, amely lehetővé tenné, hogy a Dél-Koreából Európába és a FÁK-országokba jelenleg hajón szállított áru egy részét a transzszibériai vasútvonalon továbbítsák, ezzel jelentősen csökkentve a szállítási időt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére