Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Halálra ítélték Irakban az Iszlám Állam belga dzsihadistáját

Bokor Gábor

2019.03.19. 22:00

Bilal al-Marchohi azért utazott Belgiumból a Közel-Keletre, hogy ott az Iszlám Állam soraiban harcoljon: most azonban az életével kell fizetnie tettéért.
BAGDAD, 22:00

Bilal al-Marchohi azért utazott Belgiumból a Közel-Keletre, hogy ott az Iszlám Állam soraiban harcoljon: most azonban a bíróság szerint tettéért az életével kell fizetnie.

A most 23 éves Bilal al-Marchohi a belga nagyvárosban, Antwerpenben élt egészen addig, míg úgy nem döntött, hogy felhagy az európai jómóddal és inkább Irakba megy, hogy ott az Iszlám Államhoz csatlakozzon és különböző akciókban vegyen részt a dzsihád nevében. 

Õ volt az egyike annak a több száz belga állampolgársággal rendelkező személynek, akik eleget tettek a terrorállam hívásának és a flamand nagyváros helyett a sivatagot, valamint a vérfürdőt választották. Rajta kívül a helyi hatóságok még több tucat belga állampolgárt tartanak fogva, akiket mind azzal vádolnak, hogy a terrorszervezet soraiban harcoltak. 

Belga állampolgár vagyok, kérem, ott tárgyalják az ügyemet!"

– könyörgött al-Marchohi a tárgyalás során. 

Az iraki bíró azonban nem foglalkozott ezzel és az ítélethirdetés során kijelentette, a férfit tette miatt kötél általi halálbüntetésre ítélik.

Az iraki központi büntetőbíróságon csaknem egy órán át zajlott a belga állampolgárságú dzsihadistának a tárgyalása, ahol több olyan bizonyítékot is bemutattak, melyeken egyértelműen látni, hogy Marchohi a terrorszervezet központi szereplője volt. A férfi lefoglalt telefonján több olyan felvételt is találtak, ahol az iszlamista fegyverrel a kezében pózol és kezét úgy tartja, ahogy csak az Iszlám Állam harcosai szokták. Ennek ellenére Bilal al-Marchohi tagadta, hogy bármi köze lenne a terrorszervezethez.

A képek alapján egyértelmű, hogy a vádlott azért jött Irakba, hogy a terrorállam oldalán harcoljon"

– közölte Jumaa Saidi, az ügyben eljáró büntetőbíró. 

A belga külügyminisztérium annyit reagált az ügyben, hogy nincs joguk beavatkozni az iraki igazságszolgáltatásba, és hivatalos úton jelezték, hogy nem értenek egyet a halálbüntetéssel. 

A brit Daily Mail megjegyzi, hogy al-Marchohi a második belga állampolgár, akit halálra ítélnek azért, mert az Iszlám Állam oldalán harcolt Irakban. A 30 éves Tarek Jadaount, akit sokan csak Abu Hamza al-Beljikinek ismertek, 2018 májusában ítélték halálra. Jadaoun sokáig mászott a terrorállam ranglétráján, több propagandavideón is szerepelt, melyekben terrortámadással fenyegette meg az európai államokat. 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán ismét felmosta a padlót az ellenzékkel

Orbán ismét felmosta a padlót az ellenzékkel

Hiába bátorodott fel az ellenzék, a szellemi nívó szemlátomást ugyanaz maradt. A méltó válaszok nem maradtak el a magyar kormányfő részéről.

Ezért fog pozíciókat osztogatni Gyurcsány embereinek Karácsony

Ezért fog pozíciókat osztogatni Gyurcsány embereinek Karácsony

A kampányban nyújtott segítségért az MSZP és a DK is követelni fogja a jussát.

Orbán Viktor: a kormány a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott

Orbán Viktor: a kormány a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott

Az Országgyűlés hétfőn délután 1 órától kéthetes üléssel kezdte meg őszi munkáját, Orbán Viktor napirend előtt szólalt fel.

Orbán Viktor levelet írt a fideszes önkormányzati képviselőknek

Orbán Viktor levelet írt a fideszes önkormányzati képviselőknek

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben fordult a kormánypártok új önkormányzati képviselőihez és polgármestereihez, azt kérve tőlük: saját településükön, ha ellenzékben dolgoznak is, azt támogassák, ami jó az adott városnak vagy falunak – közölte az Origo a Bereznai Csaba képviselő által a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott levél alapján hétfőn.

Charlie, a láncfűrészes

Charlie, a láncfűrészes

Hollywood nem pusztán klisékkel dolgozik, de cenzort telepített mindannyiunk agyába, ott vicsorog, onnan ítélkezik, és amit a politikailag korrekt tucatítélkezéssel kivet belőlünk, az nem is létezik.

A boszniai Bihács polgármestere megvonja a támogatást az illegális bevándorlóktól

Suhret Fazlic a válságintézkedések között említette, hogy a városi vízmű nem fog napi 20 ezer liter vizet szállítani a migránstáborba – közölte az M1 hétfő reggeli műsorában a Bihácsról bejelentkező tudósító.

Ébredjetek már fel fiatalok!

Ébredjetek már fel fiatalok!

Igen, hozzátok beszélek, akik jókat derültök egy „szemkilövető” Gyurcsány Ferencen, ámuldoztok, hogy milyen menő, miközben ízléstelenebbnél ízléstelenebb módon gúnyoljátok ki azt, aki tesz is értetek valamit. Tudatlanság ez? Nem hiszem. Csupán megvezetés. Ez nekik nagyon jól megy.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére