Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hágában megerősítették Ratko Mladic életfogytig tartó szabadságvesztését

888.hu, MTI

2021.06.08. 19:10

Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette „a Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

 

Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte. Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt.

A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus keddi közleménye szerint „a fellebbviteli kamara fenntartja Ratko Mladic életfogytig tartó szabadságvesztésére vonatkozó ítéletet”, a döntés jogerős, további fellebbezésnek nincs helye.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet a boszniai szerbek hat egykori vezetője, köztük Ratko Mladic ellen muszlimok terhére a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladic vezetésével a Szerb Köztárasági Hadsereg 1995 júniusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló örvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A srebrenicai mészárlás a boszniai háború legvéresebb tragédiája volt.

Az 1992–1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-ei lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére