Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Ha az iszlamisták hatalmat kapnak, akkor ők a saría alapján fognak titeket kezelni”

Békési Marcell

2019.12.02. 15:15

Iraki keresztények figyelmeztetik Európát az iszlám térhódítására.

Az iraki keresztények között széles körben elterjedt nézet, hogy egyes európai országok – például Svédország és Franciaország – naivan túl sok muszlim bevándorlót fogadtak be, és most fokozatosan vesztik el a kontrollt országuk felett.

A Världen Idag svéd magazin közel-keleti keresztényekkel készített interjút múlt héten, melyben több iraki szereplő is megszólalt, és figyelmeztette Európát a növekvő veszélyekre.

El fogjátok veszteni az irányítást”

– nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő iraki keresztény nő, majd azzal folytatta, hogy ők valóban tudják, mi az az iszlám és tartani kell az ideológiától.

Malmői mecset

Egy másik nyilatkozó, egy szintén neve elhallgatását kérő plébános is figyelmeztette Európát:

ha az iszlamisták hatalmat kapnak, akkor ők nem az emberi jogok alapján fognak titeket kezelni, hanem a saría törvénykezés alapján. (...) Jézus mondta: legyetek ravaszak, mint a kígyó, de szelídek, mint a galamb.”

Szintén hozzátette, hogy az európai iszlám vallási vezetők gyakran használják a takíjja, vagyis a megtévesztés taktikáját, amiben az iszlám engedélyezi a hazugságot híveinek a jó cél érdekében.

Szerinte az európai imámok gyakran adnak a médiának békességet sugározó nyilatkozatokat, miközben híveiket folymatosan uszítják a keresztények és a nyugati kultúra ellen.

A svéd kutatók eközben a drámai demográfiai változások ellenére is elvetik az iszlám hatalomátvétel gondolatát, bár elismerik, hogy az országban nő a feszültség az különböző társadalmi csoportok között, valamint hogy egyre nagyobb számban van jelen az radikális iszlám propaganda a bevándorló fiatalok oktatásában.

A muszlimok száma Svédországban drámai módon növekedett néhány évtized alatt. 1950-ben csupán 500 muszlim volt a skandináv országban. A Pew Research Kutatóközpont szerint jelenleg 800 ezer muszlim él az országban, és 2050-re a szám akár 4,5 millióra is nőhet.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére