Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Franciaországban először az idősotthonok lakóit és dolgozóit oltatnák be

888 - MTI

2020.12.01. 07:13

Kit kell elsőként megvédeni? A legveszélyeztetettebbeket és azokat, akik velük foglalkoznak – hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Dominique Le Guludec, az egészségügyi főhatóság (HAS) vezetője.
Az illetékes szervezet a veszélyeztetettség szerint öt szakaszban javasolja a lakosság beoltását.

Tekintettel arra, hogy a december végén, január elején kezdődő oltási kampány első fázisában még csak korlátozott mennyiségű vakcina áll majd rendelkezésre, a testület ajánlása szerint az idősotthonban élő mintegy 750 ezer franciának és az ott dolgozó 100 ezer embernek kell elsőként megkapnia a vakcinát, mert ők azok, akiknél az egészségi állapotuk vagy a koruk miatt a legvalószínűbb, hogy kifejlődik a betegség súlyosabb formája.

A Covid-19-fertőzésben elhunyt 52 ezer francia közül 16 ezren idősotthonok lakói voltak. A látogatások szigorításával ez a közösség fizette a legnagyobb árat a járvány során

– hangsúlyozta jelentésében a hatóság.

Az ajánlás szerint a második fázisban az idősebb korosztályt kell beoltani, először a 75 év felettieket, majd a 65 és 74 év közötti generáció tagjait, valamint az egészségügyi dolgozók közül a leginkább veszélyeztetetteket. Ezután következnek az 50 évnél idősebbek, valamint minden egészségügyi dolgozó, a negyedik lépcsőben pedig a járványnak kitett foglalkozásokat végzőket (zárt helyen dolgozókat vagy idegenekkel rendszeresen kapcsolatba kerülőket), a veszélyeztetett és a bizonytalan életkörülmények között élőket (pszichiátriai betegeket, hajléktalanokat, elítélteket) oltanák be a szakemberek, végül pedig a lakosság fennmaradó részét.

Ígérete szerint a kormány még ezen a héten bejelenti az oltási kampány menetrendjét és azt, hogy abban milyen szerepet szán a háziorvosoknak és az önkormányzatoknak.

Lesznek emberek, akiket majd meg kell győzni”

– ismerte el Jean Castex miniszterelnök, aki szerint két probléma merülhet fel a vakcinával kapcsolatban. Az egyik az, hogy az emberek olyan kígyózó sorokban várakoznak majd a beoltásra, mint ahogy az néhány hónapja a tömeges szűrések kezdetén történt a tesztelésre várva, illetve az, hogy a lakosság egy része egyáltalán nem akarja magát beoltatni.

Miután a kormány előzetesen leszögezte, hogy nem teszi kötelezővé a koronavírus elleni oltást, a hatóságok feladata lesz a franciák többségének meggyőzése, miután az Ifop közvélemény-kutató intézet vasárnap megjelent reprezentatív felmérése szerint jelenleg a franciák 41 százalékának áll szándékában beoltatni magát.

Arnaud Fontanet járványszakértő, a kormány mellett működő tudományos tanács tagja szerint

a normál működéshez csak 2021 őszén térhet vissza az ország, szerinte ugyanis akkorra lesz a lakosság 80-90 százaléka védett a vírussal szemben.

A járványügyi mutatók már harmadik hete csökkennek, a korlátozások teljes feloldásához azonban a kormány szerint ötezerre kell csökkennie a napi esetszámnak, és 2500–3000 közé a súlyos betegek számának.

Az elmúlt héten átlagosan még napi 11 ezer új esetet tártak fel a hatóságok, hétfőn viszont már csak 4005-öt, amire augusztus óta nem volt példa.
Kórházban 28 258 fertőzöttet ápolnak, számuk 55-tel csökkent az elmúlt 24 órában. Intenzív osztályon 3451-en vannak, öttel kevesebben, mint vasárnap.
Az elmúlt 24 órában az elhunytak száma 406-tal, 52 731-re emelkedett.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor a Magyarországról elűzött németekre emlékezett

Ma van a magyarországi németek elűzetésének 75. évfordulója.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére