Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Durván megtépázta az unióba vetett bizalmat Csehországban a járványkezelés

MTI

2020.07.16. 21:14

A STEM elemzése szerint a bizalomvesztés mögött a cseheknek a globális gazdasági és politikai helyzet által kiváltott aggodalmait, valamint azt a tényt kell keresni, hogy az emberek számára nem világos, milyen szerepet is játszott az Európai Unió a koronavírus-járvány leküzdésében.

A felmérésből kiderült az is, hogy gyengült a csehek együttérzése Európával: míg novemberben a megkérdezettek 75 százaléka tartotta magát európainak, májusban már csak 69 százalék.

Az utóbbi hónapokban mérsékelten csökkent a további nemzetközi intézményekbe, mint például a NATO, valamint más államokba vetett bizalom is. Szintén tény, hogy a cseh háztartások anyagi helyzetébe vetett bizalom is megrendült

– mondta Nikola Horejs, a STEM elemzője újságíróknak.

Horejs emlékeztetett arra, hogy a 2009-2012 között megnyilvánuló gazdasági válság idején is csökkent az EU-ba vetett bizalom: míg 2009-ben a csehek 68 százaléka bízott Brüsszelben, addig három év múlva már csak 40 százalék.

A felmérés készítői nem zárják ki, hogy a bizalmi index tovább fog csökkenni.

A STEM felméréséből az is kiderült, a csehek csupán 36 százaléka gondolja úgy, hogy Csehország befolyásolni tudja az uniós döntéseket, és képes keresztülvinni akaratát. A csehek több mint fele nem ért egyet azzal, hogy olyan rendkívüli helyzetekben, mint például a mostani koronavírus-járvány, Brüsszelnek nagyobb jogköre legyen, mint az egyes tagállamoknak.

A megkérdezettek kétharmada szerint a cseh gazdaság csak akkor tud gyorsan túllépni a mostani gazdasági visszaesésen, ha az Európai Unió meghatározó államaiban erős gazdasági növekedés következik be.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére