Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Folyik az átnevelés Svédországban: ötödikes iskolásokat tanítanak imaszőnyegen térdepelni Mekka felé fordulva

Békési Marcell

2019.12.27. 14:38

Lányokat külön választva és a terem hátuljára küldve, a fiúk mögé, ahol a helyük van. Legalábbis az iszlám szerint.

Egy svéd iskolában ötödik osztályos diákokat térdepeltettek imaszőnyegen vallásórán. A diákok Mekka felé fordultak, és közben arabul imádkoztak Allahhoz – írta a Sputnik News.

Mikor a dühös szülők megkeresték az igazgatót, az iskola azzal védekezett, hogy „csak szerepjáték volt”.

Az oszályt egyébként a sariának megfelelően szét is választották fiúkra és lányokra, és a lányoknak a terem végébe kellett menniük és ott imádozni.

Hazajöttek ma a lányaim, és azt mesélték, hogy arra kényszerítették őket, hogy imaszőnyegre térdejenek, és arabul imádkozzanak.

– nyilatkozta az egyik dühös anyuka, majd hozzátette:

A lányaim nem is akartak ott lenni, mivel egyetlen szót sem értettek abból, amit a tanáruk arabul felolvasott nekik a Koránból.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére