Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ferenc pápa üdvözölte a gabonát szállító hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből

888.hu/MTI

2022.08.07. 17:50

Ferenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Az egyik hajó Olaszországba tart.

 

Ferenc pápa megelégedését fejezte ki a hajók útra kelése miatt.

 

Ez a lépés bizonyítja, hogy lehetséges a párbeszéd, és konkrét eredményeket lehet elérni, ami mindenki számára előnyös”

- hangsúlyozta a katolikus egyházfő a vasárnap déli Úrangyala-imádság után mondott beszédében.

 

A pápa kijelentette, hogy a hajók elindulása a „remény jelének” számít. Hozzátette, szívből reméli, hogy „ezt az utat követve igazságos és tartós béke érhető el”.

Az első hajó hétfőn indult, pénteken három, többek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét. A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak. Vasárnap újabb négy hajó hagyta el az ukrajnai kikötőket.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében biztonságos folyosókat hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren.

Az Agi olasz hírügynökség jelentése szerint a Mustafa Necati nevű hajó érkezik Olaszországba: a pugliai Monopoli kikötőjében köt ki hatezer tonna napraforgóolajjal.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint az ukrajnai háború kirobbanása óta a napraforgóolaj ára emelkedett a legnagyobb mértékben, a korábbihoz képest 66 százalékkal. Tavaly Olaszország éves napraforgóolaj-importjának 46 százaléka (260 millió kilogramm) Ukrajnából érkezett.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Szolzsenyicin kommunistái és az árnyékkormány mai ülése

Akinek még nem sikerült ma egy jót nevetnie, arról Dobrevék gondoskodnak. Tessék: megtartották az első árnyékkormányülést a ma kezdődő parlament ősz ülésszaka előtt. Ott volt mindenki. A Jó, a Rossz és a Csúf. Ja nem, a Jó hiányzott.

Orbán Viktor: A baloldalt Amerikából pénzelték

A magyar kormányfő a pártok frakcióvezetőinek beszédére reagált a parlament hétfői ülésén.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére