Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén

Bokor Gábor

2019.12.06. 10:30

Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén, az ország északi részén lévő Szohében – állította csütörtökön internetes oldalán a CNN.

Az amerikai hírtévé ezt a következtetést a hozzá eljutott, a Planet Labs kaliforniai magánvállalat által műholdról készített felvételek alapján vonta le. Jeffrey Lewis, a Middlebury Egyetem szakértője azt mondta, a képeken látható, hogy a kísérleti telepen megjelent egy nagy méretű szállítókonténer. Szerinte ez azt jelenti, hogy Phenjan újra rakétahajtóművek kísérletébe kezd a telepen, amelynek leszerelését korábban Észak-Korea felajánlotta.

A CNN anyagában kiemelte, nem arról van szó, hogy ismételten rakétákat indítanának erről a telepről. Sem az amerikai védelmi minisztérium, sem az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem szólalt meg egyelőre az ügyben. A Szohe kísérleti telep 200 kilométerre fekszik északnyugatra az észak-koreai fővárostól, Phenjantól és 70 kilométerre nyugatra a jongbjoni atomlétesítménytől, ahol egy 5 megawattos kísérleti könnyűvizes reaktor van.

Míg békésen aludtál, Észak-Korea rászabadított valamit a világra

PHENJAN, 6:28 Péntekre virradóra Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba. A hírügynökségek tájékoztatása szerint a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott. Alig pár perccel a rakéta kilövése után a dél-koreai Jonhap hírügynökség írta meg először, hogy a számítások szerint Phenjan egyik külső kerületéből [...]

A jongbjoni atomlétesítmény felszámolásának kérdése idén februárban szóba került Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megbeszélésén a vietnami fővárosban, Hanoiban. Úgy tudni, hogy a találkozón az észak-koreai fél a létesítmény leszereléséért cserébe a kelet-ázsiai ország elleni amerikai szankciók enyhítését kérte. Az amerikai fél ugyanakkor nem ment bele az alkuba, mondván, hogy a létesítmény felszámolása nem lenne elegendő egy alkuhoz. A Szohében lévő kísérleti telepen megmutatkozó aktivitás üzenet lehet az amerikaiaknak azt követően, hogy egy észak-koreai külügyi tisztviselő a hét elején azt mondta, Phenjan „karácsonyi ajándékot” készít Washington számára.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére