Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Erdogan javára döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága

888.hu

2017.11.30. 23:28

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön azt a keresetet, amelyet a legnagyobb török ellenzéki erõ, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) nyújtott be az elnöki rendszer bevezetésérõl döntõ törökországi népszavazás érvénytelenítését kérve.
BRÜSSZEL, 23:28

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön azt a keresetet, amelyet a legnagyobb török ellenzéki erő, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) nyújtott be az elnöki rendszer bevezetéséről döntő törökországi népszavazás érvénytelenítését kérve.

A strasbourgi székhelyű törvényszék megállapította, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének szabad választásokhoz fűződő jogról szóló cikkelye "nem vonatkozik a referendumokra", és így az EJEB nem járhat el a CHP beadványának ügyében – írja az MTI.

Keresetében a párt egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a török hatóságok nem vizsgálták ki megfelelően a voksolás során tapasztalt szabálytalanságokat, hogy a kampányban állami forrásokból népszerűsítették az alkotmánymódosítást, illetve hogy megsértették a véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságot, és hogy a referendum nyomán megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása.

Az április 16-i vitatott népszavazáson a voksolók csekély többsége támogatta az elnöki rendszer bevezetését Törökországban, ami lehetővé tette Recep Tayyip Erdogan államfő jogköreinek jelentős kiterjesztését. Az ellenzéki erők választási csalásra hivatkozva megkérdőjelezték az érvényességét a szavazásnak, amely a külföldi megfigyelők szerint sem felelt meg a nemzetközi normáknak.

A CHP először a török Legfőbb Választási Tanácshoz, majd a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz fordult, de mindkét testület visszautasította a párt panaszait.

Az EJEB-hez az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva lehet fordulni, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, s nem járt eredménnyel. A testület határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Németországban a Zöldek szavazói utaznak a legtöbbet repülővel

Úgy látszik, hogy a környezetvédelem és a kényelem közül inkább utóbbit választják a zöldpárti szavazók.

Salvini: Olaszország nem az EU menekülttábora

Salvini: Olaszország nem az EU menekülttábora

Franciaország és Németország nem diktálhatja az európai migrációs politikát – szögezte le Matteo Salvini olasz belügyminiszter a francia kollegájának, Cristophe Castanernek írt levelében, és azt is megüzente vasárnap a közösségi médiában, hogy Olaszország nem lesz Brüsszel, Párizs és Berlin menekülttábora.

Ez itt maga a pokol: tűzvész pusztít Portugáliában

Ez itt maga a pokol: tűzvész pusztít Portugáliában

Erdőtüzek pusztítanak Portugália középső részén; a rendőrség vizsgálatot indított, mert gyanúsnak találja a tűzvész keletkezésének körülményeit.

Aranyérmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Biológia Diákolimpián

Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO – International Biology Olympiad) Szegeden.

Trump: London utcái nem lesznek biztonságosak, amíg Khan a vezető

Trump: London utcái nem lesznek biztonságosak, amíg Khan a vezető

Az amerikai elnök már sokadjára fogalmaz meg kritikát London „ostoba és inkompetens” polgármesterével szemben.

Reménykeltőek az Európai Bizottság új elnökének kijelentései

Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője szerint reménykeltőek Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság új elnökének kijelentései.

Így menedzselik a migrációt: Sorosék új mentőkampányt indítanak a líbiai partok közelében

Így menedzselik a migrációt: Sorosék új mentőkampányt indítanak a líbiai partok közelében

Új mentőkampányt indít az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet SOS Méditerranée nevű társszervezete a líbiai partok közelében, hét hónappal azután, hogy Aquarius nevű mentőhajójuk felhagyott a mentéssel – jelentették be vasárnap Párizsban.

Az első fekete Bond-lány szerint is gáz az új női 007-es

Bond visszavonul, az új 007-es ügynök szerepét pedig egy fekete színésznő kapja. Hollywood sokadjára is alkotott.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére